hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Jelzik: felgyorsulhat a gyógyszergyártók menekülése

Alig egy év alatt már több mint száz gyógyszert vontak ki a magyar piacról, hangzott el csütörtökön Budapesten egy háttérbeszélgetésen.

A lehetőségek határát mutatja – vázolta a háttérbeszélgetésen Leitner György, a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke -, hogy a Széll Kálmán Terv 1.0 változatában 2012-re előírt, eredetileg 83 milliárdos megtakarításnak minden intézkedést egybevetve ténylegesen csak a felét sikerült teljesíteni. További 40 milliárdot csupán egyik kasszából - gyógyszerár-támogatás – a másikba, nevezetesen a fekvőbetegbe csoportosítottak át. A jövőre tervbe vett további 77 milliárdos kasszakurtítást sem tartja reálisnak az elnök.

Ami az utóbbi időben sokat emlegetett spanyol modellt, illetve ennek hazai adaptálását illeti, Leitner elmondta, bekérték, s megkapták Spanyolországból a nálunk immár példaként emlegetett gyakorlat pontos leírását. Az ibériai félszigeten egyébként egy koherens megtakarítási rendszert dolgoztak ki – s volt is miből visszavonulni, hiszen a spanyolok 65 éves koruk után ingyen jutottak medicináikhoz -, s hajtottak végre 2010-tól eddig négy lépésben.

Nagy mozgástér a további takarékoskodásra Leitner György szerint sincs. Lehetne növelni a lakosság által fizetett térítési díjakat, több mint fél millió beteg azonban már ma sem tudja kiváltani gyógyszereit, nincs rá pénze, miközben közel másfél ezer készítmény térítése díja még a 300 forintot sem éri el. A támogatási rendszert tehát már eleve belső ellentmondások feszítik.

Ami a tényleges spanyol modellt illeti, ez lényegében egy több lépcsős, egymást követő ütemben bevezetett intézkedéscsomagot jelent, s nem – mint ahogy nálunk interpretálják – egyetlen elemet. Ezek a következők voltak: a generikus termékeknél átlagosan 25 százalékos árcsökkentés, általánossá tették a hatóanyag alapú gyógyszerrendelést, megszüntették az OTC készítmények támogatását, csökkentették azoknak a gyógyszereknek az árát, amelyek több mint tíz éve generikus változat nélkül vannak a spanyol piacon. A termelői ár 7,5 százalékának megfelelő adót kell befizetni a referenciaár rendszerben nem szereplő gyógyszerek értékesítése után. További 7,5 százalékos adó – összesen tehát 15 százalékos – sújtja azokat a referenciaár-rendszeren kívüli gyógyszereket, amelyeknek nincs generikus változata, s több mint tíz éve kerültek támogatotti körbe.

A hazai elképzelések szerint – legalábbis, ami kiszivárgott a még most sem egyértelmű tervekből – azoknak az innovatív készítményeknek az árát csökkentenék, amelyek meghatározott idő óta, generikus változat nélkül vannak a hazai támogatotti körben.  Vagyis nálunk egy alacsony szinten meghatározott hatósági ár bevezetéséről lenne szó, s nem adó befizetéséről, ez pedig a nemzetközi referencia árazás miatt, igen érzékenyen érintheti a gyártók büdzséjét. S meglehet, a hazai betegeket. Leitner György szerint alig egy év alatt – 2012 áprilisáig – 70 originális, s további 34 generikus készítményt vontak ki a hazai piacról. Nem lebecsülendő veszély, hogy ez a folyamat felgyorsul.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink