hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Jelentős jövedelemkieséssel számolhatnak az orvosok

Csalódott, és magyarázatot vár a Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) az egészségügyi államtitkárságtól, mert az újabb „salátatörvény” tervezetében már csak bérkiegészítésként szerepel az egészségügyi dolgozóknak ígért béremelés összege.

Ha valóban a leírtak szerint történik meg az összeg kifizetése, akkor az érintettek jelentős jövedelemkieséssel számolhatnak. Az egészségügyben ugyanis a boríték vastagságát az alapbér és az az alapján számolt pótlékok együttesen „duzzasztják”. Ez utóbbi a jövedelem harmada. Azaz ha az emelés nem lesz része az alapbérnek, kisebb összegből számolják majd a pótlékokat is. Bélteczki János, a MOSZ elnöke a Népszabadságnak hozzátette: azt elfogadták, hogy idén még nem lesz a pótlékszámítás része a béremelés, de januártól számítanak a magasabb összegű pótlékokra is.

Hasonló csalódást okozott számukra, hogy továbbra is van lehetőség az orvosok hatósági kirendelésére akár az ország egyik végéből a másikba. A jogszabály szövege kimondja, hogy „egészségügyi válsághelyzetben bármely egészségügyi dolgozó más egészségügyi tevékenység ellátására járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézménybe vagy időszakosan működő gyógyintézetbe kirendelhető”. Ezzel nem tudunk megbékélni – mondta az elnök. 

(forrás: NOL)
hirdetés

Könyveink