2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Jakab Ferenc: ne bagatellizáljuk el!

Korai még a koronavírus-járvány második hullámáról beszélni, mert az első sem ért véget – mondta az InfoRádiónak Jakab Ferenc virológus.

Jelenleg nem az a kérdés, hogy mikorra várható a második hullám, ugyanis még az első sem csendesedett le – mondja Jakab Ferenc virológus.

A szakember szerint az, hogy az esetszámok csökkentek, mert az emberek fegyelmezettsége és a megfelelő intézkedések hatására sikerült visszaszorítani a járványt, nem azt jelenti, hogy a vírus ne cirkulálna továbbra is Európa-szerte, ahogyan Magyarországon is. Amíg ugyanis egyetlen egy fertőző személy is van, addig a járvány újbóli fellobbanása bármikor megtörténhet – intett óva a kutatási akciócsoport vezetője.

Jakab Ferenc nem tudta eléggé hangsúlyozni, hogy miután egy cseppfertőzős útján terjedő, az emberi sejtekhez igen nagy affinitással kötőd vírusról van szó, rettenetesen könnyen fertőzhet. Egy megbetegedett személy, ha nem vigyázunk, számtalan embernek átadhatja, innentől kezdve pedig a nem megfelelő intézkedések vagy nem megfelelő viselkedés „iszonyatosan” meg tudja ugrasztani a járványnak a számait ismételte meg az InfoRádióban.

A Pécsi Tudományegyetem tanára úgy véli, Magyarországon a legmegfelelőbb viselkedés most az lenne, hogy ne bagatellizáljuk el a betegséget. Ugyanis, mint megjegyezte, egyre inkább élesednek azok a hangok, amelyek azt hirdetik, nem volt, nincs és nem is lesz semmilyen koronavírus-járvány, túl volt fújva, mint egy lufi, csak fölösleges pánik és hisztikeltés volt. Ez azonban nem igaz, erősítette meg határozottan a szakember, aki szerint igenis egy valós kockázatról van szó, egy újfajta, veszélyes vírusról, és annak, hogy Magyarország ilyen „jól megúszta”, örülni kell. Ezért újfent arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi, megfelelő viselkedésén senki ne változtasson.

(forrás: InfoRádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés