2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Izraelben gyermekeket tesztelnek a gyógyultak kiszűrésére

Vasárnap kezdődik Izraelben 1,4 millió gyermek szerológiai tesztelése a koronavírus-fertőzésen gyakran tünetmentesen átesettek kiszűrésére, jelentette a Háárec című újság hírportálja vasárnap.

A szerológiai teszt kimutatja a koronavírus elleni antitesteket, amelyből kiderül, hogy mely gyermekek estek át - sokszor tünetmentesen - a fertőzésen. A szakemberek az eddig ismert esetek duplájára számítanak a 3-12 éves, még nem oltható, de az oktatási rendszerben részt vevő gyermekek vérvizsgálata alapján.

Az országos tesztelést a tanév megindítása érdekében végzik el, mert a tervek szerint a gyógyult, vagyis vérükben ellenanyagot termelő gyermekek házi karantén és gyorstesztelés, valamint távoktatás nélkül, mindig jelen lehetnek majd az óvodákban és az iskolákban, akkor is, ha fertőzöttet találtak csoportjukban. Az egész ország területére kiterjedő kampányt közösen végzi az egészségügyi és az oktatási minisztérium a hadsereg polgári védelmi parancsnokságával, együtt a helyi önkormányzatokkal és oktatási intézményekkel. A hadsereg mintegy 1400 felcser elsősegélynyújtó csoportot hozott létre, melyek az egész ország területén vért vesznek a gyerekektől ujjbegyből, és már mintegy 15 perc elteltével közlik a tesztek eredményét.

A múlt héten már megkezdték kísérleti jelleggel az iskolapadokba augusztusban visszatérő ultraortodox gyerekek vizsgálatát tíz településen, és a náluk felvett mintegy 35 ezer mintából kiderült, hogy a kicsik közel ötöde átesett a fertőzésen. A szakértők szerint az ultraortodox közösségekben magasabb a nem ismert megbetegedések aránya, mert lakóhelyeiken nagyobb a zsúfoltság, kevésbé tartották be a járványügyi előírásokat, kevésbé oltatták be magukat. Ezért azt feltételezik, hogy a nem szigorúan vallásosok körében alacsonyabb lesz a korábban nem azonosított fertőzöttek aránya. 

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink