hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Itt a hálapénztérkép

Térképre vitte a Jobbik a hálapénzes helyeket, Szolnoktól Debrecenig mindenhol adhatják – adja hírül a Vidék.ma.

Kapcsolódó cikkek

A párt 106 magyarországi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény vezetőjétől kérdezte meg, hogy engedélyezik-e dolgozóiknak az ellátás utáni hálapénz elfogadását – emlékeztet a portál. Az eredményekről Lukács László, a Jobbik frakcióvezető-helyettese egy októberi sajtótájékoztatón számolt be, és elmondta, az intézmények mintegy 80 százaléka válaszolt, ám csak elenyésző kisebbségükben – például Miskolcon, Ózdon vagy Veresegyházán – nem lehet hálapénzt elfogadni.

A megkérdezett intézmények most felkerültek a „hálapénztérképre”, amelyen látszik, hogy hol fogadnak el hálapénzt és hol szabadultak meg tőle. A térképen zöld pénzkötegek jelzik azokat a kórházakat, ahol az intézményvezető utasítása szerint elfogadható és adható hálapénz, a törvény értelmében, szigorúan csak az ellátást követően. A kérdőjelek az adatot nem szolgáltató intézményeket takarják, míg a tiltó kéz azokat az intézményeket jelzi, ahol a hálapénz adása tilos.

A Jobik már korábban is jelezte, hogy 2020-ig felszámolná a hálapénzt, mert a jelenlegi szabályozás mellett egy „szoftkorrupt rendszer” működik. A korábbi sajtótájékoztatón Lukács László azt mondta, határidőt kell szabni a rendszert átalakítására, ennek feltétele az egészségügyi dolgozók jelenlegi bérének kétszeresére, háromszorosára emelése, valamint az egészségügyi intézmények konszolidációja, a finanszírozási helyzet javítása.

A hálapénztérkép itt érhető el.

(forrás: Vidék.MA)
hirdetés

Könyveink