hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Inkább elmennek?

Az orvostanhallgatók 40%-a az egyetem után elmenne Magyarországról, ez derül ki a HírTV szerint egy orvosi szaklapban publikált kutatásból.

Igaz, egyharmaduk legkésőbb pár év múlva visszajönne. A külföldre vágyó hallgatókat leginkább az motiválja, hogy nyugaton modernebb eszközökkel, jobban felszerelt kórházban a betegek gyógyítására tudnak koncentrálni.

Gimnazisták előtt varrtak össze disznólábat a pécsi orvosi egyetem hallgatói az Educatio kiállításon. Sokan jelentkeznek orvosnak, de az egyik szaklapban megjelent tanulmány szerint hiába, a hallgatóik 40%-a később külföldön vagy külföldön is szeretne dolgozni. És nem is csak a jobb fizetés hajtja őket. Egy, a kardiológusi szakma iránt érdeklődő a HírTV-nek azt mondta: ő mindenképp kimegy külföldre, de abban is biztos, hogy pár év múlva hazajön.

A Semmelweis Egyetem munkatársai által készített tanulmány szerint a külföldre vágyakozóknak csak a fele tesz konkrét lépéseket is érte. Az egyik fővárosi kórház belgyógyászatán dolgozó rezidens véleményét levélben írta meg, mert attól fél, hogy baja eshet.

Azok között a körülmények között, amik között dolgozni kényszerülünk, már nem tudunk úgy gyógyítani, ahogy azt a szakma szabálya megköveteli. Nincs eszköz, nincs kapacitás, nincs segítség. Az orvosok és a nővérek továbbra is megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy jól el legyenek látva a betegek, de már nagyon kevesen vagyunk, és egyszerűen nem bírjuk. Elfáradtunk az évek során, kiutat pedig senki nem mutat nekünk. Ráment a magánéletünk, a családunk élete és lassan az egészségünk is” – áll a Hír TV-nek megküldött levélben.

(forrás: HírTV)
hirdetés

Könyveink