2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Ingyenes DNS-vizsgálat az észteknek

Észtország a közeli jövőben ingyenes DNS-vizsgálatot biztosítana 1,3 millió lakójának – tudta meg a Qubit.

Már meg is tették az első lépéseket egy genetikai vizsgálati és információs szolgáltató intézmény felállítására. A március 20-án elindított kezdeményezés célja, hogy az emberek tudatában legyenek, milyen betegségekre hajlamosak, és minimalizálhassák a későbbi megbetegedések kockázatát – számol be a Qubit.

Első körben százezer embernek adják át a genetikai kód alapján különböző betegségekre kalkulált kockázatokról szóló információt, a résztvevőket természetesen önkéntességi alapon toborozzák. Az adatokat először a háziorvosok kapják meg, hogy a jövőbeli betegek konzultálhassanak a kapott eredményekről és arról, hogy milyen életmód-változtatással előzhetik meg vagy késleltethetik a bajt.

A tervek szerint fokozatosan aztán az összes észt állampolgárra kiterjesztik a szolgáltatást, amelyhez a Tartui Egyetem Genomikai Intézete biztosítja a tudományos hátteret.

Nem Észtország az egyetlen, amely ingyenes vagy olcsó genetikai vizsgálatot biztosít állampolgárainak: az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálata (NHS) is kínál hasonló szolgáltatást, de elsősorban a betegségek diagnosztizálásában segítik ezzel az orvosokat, nem pedig a lakosságot a baj megelőzésében.

(forrás: Qubit)
hirdetés

Könyveink