2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Illegális vesekivétel miatt 35 halott Jordániában

Legkevesebb 35 ember halt meg három év alatt illegális vesekivétel következményeként Jordániában, ahol feketepiaci szervkereskedők ugyanezen idő alatt 120 embert beszéltek rá arra, hogy pénzért felajánlja egyik veséjét jólfizető közel-keleti páciensek számára - közölte a jordániai vesebetegek egyesületének elnöke.

Az Al-Rai című jordániai lapban megjelent információ szerint főleg palesztin menekülttáborok nincstelen lakóit sikerül illegális szervdonornak toborozni. Azok, akik engedik kioperálni egyik veséjüket, 3000 jordániai dínárt (2720 eurót) kapnak. A szerveket tehetős, főleg egyiptomi és pakisztáni vesebetegeknek adják el.
Az egyesület elnöke, Mohammed Ghneimat szerint a műtéteket Jordánián kívül végzik el szabálytalan körülmények között, ezért gyakran szövődmények lépnek fel, amelyekbe az elmúlt három esztendőben legalább 35 donor halt bele.
A jordániai hatóságok közben már letartóztatták a vese-feketepiac több szereplőjét.


MTI; dpa

cimkék

hirdetés

Könyveink