hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Húsz új mentőautó, 24-én mentőnap

Húsz új mentőautó áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál, többségük a közép-magyarországi régió betegeit látja majd el.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a mentőautók bemutatásán szerdán azt mondta, a kormány kiemelten kezeli a mentés helyzetét, ennek köszönhető az is, hogy a mentők jövedelme 26 hónap alatt, négy lépcsőben összesen 67 százalékkal fog emelkedik.  Közölte azt is, 600 millió forintból megkezdik az új munkaruhák beszerzését.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója világszínvonalúnak minősítve az autókat arról beszélt, hogy minden igényt kielégítő mentőautókat vásároltak, és a gyártó mindenkor figyelembe veszi a gépkocsikkal szemben felmerülő igényeket, így azok komfortosak, és megfelelnek a betegbiztonság követelményének is. A főigazgató úgy fogalmazott, hogy a 193 új mentőautó folyamatos beszerzése is azt példázza, hogy "a komoly kormányzati akarat van arra, hogy az OMSZ egy jobb mentőszolgálat legyen". Csató Gábor kitért arra, hogy egy hasonló kialakítású mentőautóval ért el 2. helyezést az OMSZ budaörsi csapata egy nemzetközi világversenyen.

Győrfi Pál, a szervezet szóvivője az MTI-nek elmondta, ebben az évben folyamatos a 193 új mentőautó beszerzése, a most bemutatott 20 autót az elmúlt napokban fogalomba is helyezték. Mostantól hetente öt-hat új autó érkezik és áll munkába Magyarországon.

A szóvivő megemlítette, június 24-én rendezik meg az első országos mentőnapot a Városligetben, ahol  mentőbemutatóval és egyéb programokkal várják az érdeklődőket.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink