2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Hugonnai, Huzella és Jendrassik díjakat adtak át

A Magyar Tudomány Ünnepe keretében megrendezett ülésen adták át az egyetem három kiemelt tudományos díját a Semmelweis Szalonban.

Mindhárom kitüntetett példamutató munkát végez az alap-, illetve a klinikai kutatások terén, és eddigi tevékenységükkel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az egyetem előre lépjen a nemzetközi rangsorokban – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Ferdinandy Péter. Az ülés első napirendi pontja a Hugonnai Vilma Emlékérem átadása volt, amelyet idén dr. Gonda Xéniának, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi adjunktusának ítélt oda a Szenátus. A rektorhelyettes emlékeztetett, hogy a díjat 2010-ben alapította az egyetem a 45 év alatti női kutatók elismerésére és támogatására. Dr. Ferdinandy Péter röviden felvázolta Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő életútját, aki 1847-ben született, Svájcban szerzett diplomát, majd közel két évtizedig küzdött azért, hogy ezt itthon is elismerjék. Miután elkezdhette a praktizálást, elsősorban nőket és szegény embereket kezelt.

Gonda Xénia „Borúra derű: depressziós gének a tébolydától a Pszichiátriai Klinikáig” címmel tartotta meg emlékelőadását, amely kezdetén kiemelte: Hugonnai Vilma küzdelme nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nők azzal foglalkozhatnak, azt tanulhatnak, amiben perspektívát látnak és a megszerzett tudást itthon kamatoztathatják, ezért különös megtiszteltetés számára az első magyar orvosnőről elnevezett díj.

Az idei Jendrassik Ernő Emlékérem és Jutalomdíj kitüntetettje dr. Molvarec Attila, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyetemi docense. Ferdinandy Péter a díjról szólva elmondta: az egyetem egykori tanáráról, a kiváló magyar bel- és ideggyógyászról elnevezett elismerést 1965 óta adják át az egyetemen, a klinikai orvostudomány kiváló művelőjét ismerik el vele. Molvarec Attila méltatása során emlékeztetett arra, hogy 1997-ben az egyetemen szerzett orvosi diplomát summa cum laude minősítéssel, majd 2007-ig a Kútvölgyi Klinikai Tömbben dolgozott, azóta pedig a Baross utcai Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika munkatársa. Szülészet-nőgyógyászati és endokrinológia szakvizsgával, hipertonológia és szülészet-nőgyógyászati ultrahang-diagnosztika licencvizsgával rendelkezik. Fő tudományos érdeklődési területe a terhespatológia és reproduktív immunológia. 2007-ben szerzett PhD-fokozatot, 2017-ben pedig MTA doktori címet is elnyerte a terhességi magas vérnyomás témakörében.

Molvarec Attila „Angiogén és immunológiai tényezők vizsgálata praeeclampsiában” címmel tartotta meg emlékelőadását, melynek elején röviden bemutatta Jendrassik Ernő életútját, és hangsúlyozta: megtisztelő számára, hogy ő az első szülész-nőgyógyász, aki átvehette ezt az elismerést.

A Huzella Tivadar Emlékérem és Jutalomdíjat idén dr. Christos Chinopoulosnak, az Orvosi Biokémiai Intézet docensének ítélte oda a Szenátus. Az egyetem volt tanáráról, a kiemelkedő magyar hisztológusról elnevezett elismerést idén 26. alkalommal adják át – emlékeztetett a rektorhelyettes. Az elismerés szintén az önálló kutatásokon alapuló szaktudomány fejlődését hivatott szolgálni, az elméleti orvostudomány, orvosbiológia kiváló művelőjét jutalmazza – tette hozzá. A díjazott méltatásában Ferdinandy Péter kitért arra, hogy Christos Chinopoulos Görögországban született, egyetemi tanulmányait az egyetem Általános Orvostudományi Karán folytatta, 1998-ban diplomázott. PhD-fokozatát az Orvosi Biokémiai Intézetben végzett kutatómunka alapján szerezte 2002-ben, témavezetője dr. Ádám Veronika és dr. Tretter László voltak. 2005-ben tért vissza az egyetemre, azóta az intézet munkatársa. Tudományos munkássága kezdetektől a mitokondriális bioenergetika kérdéskörére irányult.

További részletek a Semmelweis Egyetem honlapján.

(forrás: Semmelweis Egyetem)

cimkék

hirdetés

Könyveink