2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Hr a döntéshozói asztalnál

Széles spektrumon mozognak a hr-es munkafeladatok: alapszinten a hr-es mások kéréseit hajtja végre, kimutatásokat rak össze, és többnyire softvereket, táblázatokat kezel. A skála másik pontján pedig a stratégiai hr áll, ahol elvárás a proaktivitás és kreativitás. A cél mindenképp ez kell, hogy legyen, ez viszi előre a céget, és nem mellesleg a hr-es karrierjét. 

Sok hr szakember panaszkodik az önmegvalósítás hiányára. Pedig, amikor valaki ezt a szakmai irányt választja, többnyire jó stratégaként és kiváló emberismerőként tekint önmagára, aki átlátja a szervezeti működést, és mindezt még jobbá is akarja tenni. Ezáltal egyszerre vizionál boldog munkavállalókat és elégedett vezetőket, flottul működő szervezeteket, röviden szólva egy szebb világot. Ennél alább nem adja egy ambiciózus hr-es. Ehhez képest óriási csalódás, amikor évekig olyan munkát kénytelen végezni, ahol a fenti célok egyikét sem nem lehet megvalósítani, sőt még csak a közelükbe se jutni, mert a hr egész egyszerűen nem ül a döntéshozói asztalnál. Sok helyen bátor döntések, látványos dinamizmus szükséges ehhez, máshol, (ahol jobban meg van kötve a hr keze), a lassú víz partot mos mondás igazságtartalmában érdemes reménykedni, és addig is koncentráltan fejleszteni önmagunkat.  

A hr krémje

A Kreatív és az Üzlet és Pszichológia lapok által június 13-14-én szervezett JobXperience Konferencia egyetlen, nem titkolt célja, hogy kihozza a hr-esekből a maximumot. A két napos rendezvényen egyszerre lesznek jelen (mind előadóként, mind résztvevőként) olyan hr-esek, akik a szakma csúcsát képviselik, és egyszerre lesznek jelen olyan tanácsadók, pszichológusok, akiknek munkája pont ez: hogy a szakmai csúcsra juttassák őket. Kis ízelítő az előadók által képviselt cégekből: RTL Klub, Generali Biztosító, Erste Bank, PWC, K&H Bank, Roche Services, Cafe PR, ami pedig a témákat illeti: kreatív hr, employer branding kommunikációs és hr szemmel, a motiválás pszichológiai oldala, mindfulness a szervezet életében, irodai környezet-elemzés, hr jog, gamification, hatékony kiválasztási módszerek,  a közösségi média és a hr-es találkozása, a változások lélektani háttere, víziók megtalálása a szervezetben és végül az elbocsátás empatikus módjai. Tehát mindenről szó lesz, ami végigkíséri egy hr-es életét – jó esetben. Esettanulmányoktól kezdve, a konkrét szaktudásbeli ismertetőkön át, az inspiráló előadásokig.

Valóban értjük a fiatalokat?

Az esemény külön érdekessége, hogy miután sok szó esik az Y generációról, a nap végén személyesen ki is kérjük a véleményüket az elhangzottakkal kapcsolatban. Megkértünk néhány pályakezdő fiatalt, hogy üljék végig a konferencia első napját, ahol sok szó esik majd róluk: mit keresnek, mit szeretnek ők, mivel lehet rájuk hatni, mire vevők és mire nem. Miután a szakértők elmondták tapasztalataikat, odafordulunk az érintettekhez és egy kerekasztalbeszélgetés keretében megkérdezzük tőlük, hogy: „Na, és ti? Hogyan látjátok mindezt?” Életszagú tapasztalatcsere hr-esek és Y generációsok közt.

További információért kattintson ide!

cimkék

hirdetés

Könyveink