hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Horváth Ildikó a költségvetési felügyelőkről

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak elmondta: a költségvetési felügyelők jelenlététől nagyobb gazdálkodási fegyelmet remélnek.

A következő öt hétben – többek között az adott kórház vezetése és a szaktárca munkatársai közösen – áttekintik több intézmény kiadásait, gazdálkodását – mondta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak. Hozzátette: azt is vizsgálják, hogy mely tényezők vezethettek az eladósodáshoz.

A szakembereket a Pénzügyminisztérium nevezi ki a főigazgató és a gazdasági igazgató mellé, az ő munkájukat ellenőrzik majd – tájékoztatott Horváth Ildikó, aki szerint a kinevezett szakemberek hatásköre kellően tág ahhoz, hogy megfelelő mértékű hatással legyenek az intézmények működésére.

Mint mondta: a napokban megkezdték az intézkedési tervek tárgyalását, ezeken a megbeszéléseken az adott kórház vezetősége, a költségvetési felügyelő, a fenntartó – a legtöbb esetben ez az Állami Egészségügyi Ellátó Központ – és a minisztérium szakemberei vesznek részt.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink