hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Horváth Ildikó: Akkor működik jól, ha nem is látszik

Az egészségügy helyett az egészséget szeretné fókuszba helyezni a múlt héten kinevezett új egészségügyi államtitkár. Horváth Ildikó ugyanakkor azt is érzékeli: a kormány alapvető kötelessége az egészségügyi ellátórendszer további erősítése. A Magyar Idők interjúja.

Ön elismert orvos-kutató, aktívan részt vesz az egyetemi graduális és posztgraduális oktatásban, és tüdőgyógyászként is dolgozik, akit informátoraink ráadásul igazán betegcentrikus orvosként jellemeztek. Nem sajnálja ezt most mind feladni az államtitkárságért egy finoman fogalmazva is mozgalmas időszakban?

– Nem, mert hiszem, hogy megéri, hogy bár nagy a kihívás, a lehetőség is az. 2010 és 2014 között már dolgoztam az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) az egészségpolitikai főosztály vezetőjeként, és akkor hatalmas előrelépéseket tudtunk elérni. Akkor született a nem dohányzók védelméről szóló törvény, a transz­zsírrendelet, a népegészségügyi termékadó, és indultak az iskolai egészségfejlesztő programok. Mindezekhez erős miniszterelnöki felhatalmazás társult és valódi társadalmi támogatás volt mögötte. Hasonló lehetőségek sora áll még előttünk.

Ezek a lehetőségek az elmúlt években is megvoltak.

– Azt gondolom, hogy az előrehaladás folyamatos, ha sokszor nem is látványos. Rengeteg egészségügyi dolgozó kapott például a dohányzásról való leszokást támogató képzést, akiknek a segítségével több mint tízezer ember tette le a cigarettát. Jelenleg fut egy stroke-megelőző kampány is, fókuszban a megelőzéssel. Reményeink szerint ez több százezer emberhez ér el. (...)

Ha jól értjük, azt szeretné, ha a közgondolkodás, az egészségpolitika fókusza az egészségügyi ellátórendszerről magára az egészségre irányulna?

– Így van. Az egészségügyi ellátórendszer csak legfeljebb az egészségi állapot 25 százalékáért tehető felelőssé. Ezért is vagyunk mi szerencsés helyzetben azzal, hogy az Emmiben sok más területtel hatékonyan együtt tudunk dolgozni, ami az egészségi állapot megőrzéséért, javításáért tehet, legyen szó a családügyről, a szociális ellátásról vagy az oktatásról, sportról, a kultúráról.

Az ágazaton belül maradva most az öt nemzeti egészségprogram és az azok mentén kirajzolódó népegészségügyi program alkotja az egyik fő irányt. Tulajdonképpen ennek a végigvitelére kérte fel Kásler Miklós?

– Sok más program, rendelet kidolgozása, megalkotása mellett valóban az első intézkedések között kérte fel Kásler Miklós miniszter az országos intézetek vezetőit, hogy a nemzeti rákellenes program mintájára alkossák meg a nemzeti egészségprogramokat. Az Emmi a prioritások között kezeli a nemzeti népegészségügyi program létrehozását, amelynek célja, hogy legyen jól megfogalmazott, komoly szakmai háttérrel bíró válasz a magyarok egészségét érintő legnagyobb kihívásokra, beleértve a megelőzést is. Látni kell azonban, hogy ötvenéves kor felett minden második embernek van valamilyen krónikus betegsége, ezért hatékony és korszerű ellátást kell biztosítanunk.

Jó, hogy ezt is említette, mert bár valóban fontosak a stratégiai célok, ugyanakkor az egészségügy mint ágazat megoldandó napi feladatok sokaságából áll, ahogyan ezt az elmúlt hetek történései is mutatják. A távlati gondolkodás erénye mellett megvan önben a válságmenedzseléshez szükséges képesség is?

– A legjobb krízis az, amit meg lehet előzni. Minden egyes nap lehet tenni a stratégiáért, még ha csak kis lépésekben is. Mindazonáltal alapvető kötelességünk az egészségügyi ellátórendszer további erősítése, hogy az emberek tudják: lesz elérhető és gyors segítség, ha szükség van rá. Az egészségügy akkor működik jól, ha nem is lehet észrevenni. (...)

Az ellátórendszerben alig van olyan terület, amelyhez ne kellene hozzányúlni. A tárca által kijelölt fókuszterületek egyike a sürgősségi ellátás, amelynek átalakítását a benne dolgozók is évek óta szorgalmazzák.

– Az első lépés, hogy átnézzük a sürgősségi ellátóhelyeket, hol milyen rendszer van, mert míg sok helyütt olajozottan működnek a dolgok, másutt vannak megoldandó problémák. Álláspontunk az, ha a háziorvosi ügyeleti ellátás összehangoltan működik a sürgősségi ellátással, azzal elérhető, hogy azok a páciensek, akik nem szorulnak azonnali ellátásra, ne vegyék el az időt azoktól, akiknek az esetében viszont minden perc, óra számít. (...)

A teljes interjú

 

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink