hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Hogyan szűnt meg egyszeriben az altató-orvoshiány?

Bár idén már nem szerepel az orvosi hiányszakmák listáján az aneszteziológia, a helyzet  tavaly óta egyáltalán nem javult: továbbra is legalább harmincszázalékos a hiány – írja az MNO.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatójában 2015-ben még tizenkilenc hiányszakmát listáztak – köztük az aneszteziológiát is –, ám 2016-ban már csak tizenegyet – idézi fel a lap. (Az új listákról itt adott hírt a MedicalOnline. A szerk.) Tavaly az év utolsó hónapjaiban másról sem szóltak a hírek, mint hogy milyen súlyos altatóorvos-hiánnyal küzd egy-egy intézmény, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint azonban az altatóorvos 2016-ban már nem számít hiányszakmának.

A Magyar Nemzetnek Csomós Ákos, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke úgy nyilatkozott: altatóorvosokból továbbra is hiány van, tavalyhoz képest nem javult a helyzet. „Nagyon sok aneszteziológus hiányzik a rendszerből, körülbelül 30 százalékos a hiány, ez maximum azért nem látszik – mondta –, mert az állásban lévők rengeteg pluszórát vállalnak.”

Kiemelte, hogy messze nincs több orvos, az elvándorlás továbbra is folyamatos. Az elnök szerint új tendencia a főállású vállalkozó aneszteziológus, ők a már magasabb óradíjért dolgoznak főállásban, gyakran több munkahelyen. Jelenleg az aneszteziológusok körülbelül 20 százaléka így dolgozik. Ebből a fizetésből már jól meg lehet élni, a hátránya azonban, hogy mivel nincs mögöttük egy kórház sem, kiesnek az oktatásból, továbbá ez a munkamódszer hosszú távon személytelenné válik – olvasható az mno.hu-n, ahol egyébként azt is szerették volna megtudni, milyen kritériumok alapján, hogyan állapítják meg a hiányszakmákat, de kérdéseinkre a minisztériumtól – mint írják – érkezett válasz.

 

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink