Hogyan és merre tovább?

  Nem lesz szükség addiktológusokra?
  A legfontosabb célkitűzésünk, hogy egyben tartsuk azt a 18 emberből álló szakmai munkacsoportot, amely immáron húsz éve dolgozik eredményesen. Jelenleg két alternatívát látunk, amely biztosíthatná szakmai munkánk továbbvitelét. Az egyik, hogy valamelyik budai egészségügyi intézménnyel sikerül megállapodnunk, hogy átvegye az osztályt. A másik lehetőség, hogy a pszichiátriai betegellátás tömbösítve kerülne valamely telephelyre, s azon belül alakítanánk ki a speciális addiktológiai részleget. Mivel a területi ellátási kötelezettségeket taglaló minisztériumi anyagban nincs nevesítve az addiktológia és a régióban a pszichiátriai osztályok is megsínylik az ágyszámcsökkentést, félő, hogy az általunk nyújtott speciális ellátási formára nem lesz „szükség”. Amennyiben nem sikerül megmenteni az osztályt, annak következményeit mind a páciensek, mind a munkatársak elszenvedik. A speciálisan az addiktológiára szakosodott kollégáink a szakmájukban a fentebb taglalt tényezők miatt igen kicsi eséllyel találhatnak állást. A pszichiátria hiányszakma, így akár a járóbeteg-, akár a fekvőbeteg- intézményekben lesz esélyünk elhelyezkedni, emellett a magánrendelő alapítása – jelenleg az osztályon egyikünk sem folytat magánpraxist – is menekülési útvonal lehet. Mindez azonban nem segít azokon a betegeken, akik az átalakítások miatt végleg kiszorulnak az ellátórendszerből.
 DR. TAKÁCH GÁSPÁR
 ADDIKTOLÓGUS FŐORVOS,
 Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, Budapest

   A legrosszabb forgatókönyv a pálya elhagyása
   Egy jól összeszokott, mind a szakmában, mind a segítségre szoruló gyerekek szülei körében megbecsült csapat léte forog veszélyben azzal, hogy a Schöpf-Merei kórházban megszüntetik a koraszülöttosztályt. Tizenkét intenzív és tizennégy koraszülöttágyunkon ugyanis – a sebészetet leszámítva – az elérhető legmagasabb szintű ellátást nyújtjuk, számos egy kilogramm, sőt 500 gramm alatti újszülöttet mentünk meg hónapról hónapra.
   A huszonhat ágyat nyolc gyermekorvossal és negyven-ötven szakdolgozóval látjuk el. Számunkra nem jelenthet kiutat, hogy privátpraxisban vagy magánkórházban gondolkodjunk: a koraszülöttek megmentése és gondozása ugyanis olyan költségeket emészt fel, amely csak az OEP tehervállalása mellett végezhető – nincs szülő, aki ezt finanszírozni tudná. A mai koraszülöttellátás sokkal összetettebb feladat, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt, hiszen az orvostudomány fejlődésével ma olyan nőkből is válhat kismama, akik korábban a betegségük – epilepszia, cukorbetegség, súlyos belgyógyászati kórképek – miatt nem adhattak gyermeknek életet.
   Ha a legrosszabb forgatókönyv válik valóra, s nem maradhat egyben az osztály, a budapesti vagy az agglomerációhoz közelebb eső gyermekosztályokon a munkatársak kisebbik része talán el tud helyezkedni, ám sokan gondolkodnak a pálya elhagyásán is. Nem lehet ugyanakkor eléggé hangsúlyozni: ennek az osztálynak az erősségét a kollégák magas szintű felkészültsége mellett éppen az évtizedek során kialakult összhang teremtette meg. Nagy veszteség lesz, ha szétszélednek a munkatársak.
 DR. PRINCZKEL ERZSÉBET
 FŐORVOS,
 koraszülöttosztály Schöpf-Merei Ágost Kórház- és Anyavédelmi Központ, Budapest

   Nemcsak rajtunk múlik
  A makói kórház szemészeti osztályára akkor tesznek lakatot, amikor a legjobb eredményeit produkálja. Az osztályon évről évre egyre több műtétet végeztünk, a korábbi visszaesést követően visszataláltak a betegeink is hozzánk, egyre több határon túli pácienst láttunk el. Az osztály évek óta nyereségesen működött, a 2006-os évet például 26 millió forint többlettel zártuk.
    Csongrád megyében nyolcvan szemészeti ágyból harminc marad meg, ami azt jelenti: a térség betegeinek zöme az egyetem szemklinikájára zúdul. Képtelenség, hogy az egészségtudományi centrum ennyi pácienst el tudjon látni úgy, hogy közben saját kapacitása is csökken. Az orvosok egy részének még csak-csak jelenthet megoldást a kisvárosi járóbeteg-szakrendelés fennmaradása és – esetlegesen a kórházi infrastruktúra bérlésén alapuló – magánpraxis, ám ez a lehetőség sem adott mindenki számára. Mivel mindenhol létszámleépítésre kell számítani, a munka nélkül maradóknak máshol sem lesz nagy esélyük arra, hogy elhelyezkedjenek a szakmájukban – az átképzések vállalása pedig nem olyan egyszerű, ahogyan azt a szaktárca állítja. A betegeknek hamarosan azzal kell szembesülniük: ha nem tudják a gyógyításuk teljes költségét egy magánorvosnál megfinanszírozni, egyre többet kell majd várniuk az ellátásra.
    A kórház és dolgozóink egy része számára menekülési utat az jelenthet, ha sikerül az egynapos sebészetet meghonosítanunk, amit a miniszter is támogat. Makón ehhez adottak a feltételek: mivel a fül-orr-gégészet is megszűnik, öt műtőnk közül egyet átalakíthatunk egynapos sebészeti műtővé. Mindez ugyanakkor csak terv, amelynek megvalósulása nemcsak rajtunk, hanem a finanszírozó egészségbiztosítón is múlik: speciális, egynapos ellátásra szakosodott 15 ágyas részleget szeretnénk létrehozni. Egyelőre egyetlen dolog biztos: a következő hónapok teljes bizonytalansága.
 DR. DEHELÁN AURÉLIA
 SZEMÉSZ FŐORVOS, ORVOSIGAZGATÓ
 Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház, Makó

   A vastagbél nem műthető ambulánsan
   A tömeges elbocsátások miatt a sebészeknek nem lesz lehetőségük arra, hogy a fővárosban vagy az ország más nagyvárosaiban egyszerre, összeszokott szakmai teamként el tudjanak majd helyezkedni. Így a Szent Margit Kórház sebészetén dolgozó kilenc szakorvos jövője is bizonytalan. Az egyedülálló fiatal sebészek könnyebben „mozdulnak”, és vélhetően közülük többen külföldön folytatják majd pályafutásukat. Mi, ötven év körüliek, nagyobb bajban vagyunk, hiszen életkorunkból fakadó több évtizedes szakmai tapasztalatunk, elismertségünk hátrányunkká válhat: egy osztályon nem dolgozhat huszonöt adjunktus. A korosztályom tagjai már nehezebben mozdulnak: ha vidéken adódna is olyan állás, amelyet elvállalnánk, nem rúghatjuk fel teljes életünket egyik napról a másikra.
    Amennyiben a kormányzat végigviszi elképzelését, biztos vagyok abban, hogy átmenetileg sok sebész válik állástalanná. Az egynapos sebészet fétisizált elterjesztése nem jelent megoldást, hiszen ahol lehetett, eddig is végeztünk ambuláns műtéteket. Annál is inkább irreális ebben keresni a kiutat, mert az egynapos sebészet szélesebb körű elterjesztéséhez a kórházi infrastruktúrán és személyzeten túl pontos szállítási és fejlett otthonápolási szolgáltatások szükségesek. Ilyesmi idehaza nem létezik. A Szent Margit Kórházban a sebészet gasztroenterológiai ágára specializálódtunk, vastagbelet pedig ezután sem lehet ambulánsan műteni.
    A közalkalmazottként dolgozó orvosok számára a felmondási idő, majd a végkielégítés néhány hónapnyi levegőhöz jutást enged. Akit invitáltak már valamelyik intézménybe, ezen idő alatt meggyőződhet az ajánlat komolyságáról. Mondhatnám, hogy legfeljebb elmegyünk havat lapátolni, de a mögöttünk álló hónapok időjárását látva, azzal sem lennénk előrébb.
 DR. DOBÓ ISTVÁN
 SEBÉSZ FŐORVOS
 Szent Margit Kórház, Budapest