Hogyan élik meg a betegek a warfarin-terápiát és hogyan állnának egy optimálisabb alvadásgátlóhoz?

A K-vitamin-antagonisták (VKA) – például a warfarin – napjaink tartós antikoagulációs kezelésének alapját képezik. Hatásukat az alvadási kaszkád K-vitamin-függő fehérjéi (protrombin, VIII; IX; X. faktor) szintézisének gátlásával fejtik ki. A VKA-szerekkel végzett tartós antikoagulációról kimutatták, hogy pitvarfibrillációban csökkentik a morbiditást és a mortalitást. Nagyon hatékony és viszonylag olcsó gyógyszerek, viszont vannak hátrányaik is, amelyek csökkentik hatékonyságukat. Antikoagulációs hatásuk eléggé kiszámíthatatlan, befolyásolja a K-vitamin-szint, az alkoholfogyasztás, és sok a kölcsönhatás a párhuzamosan szedett gyógyszerekkel is. Az INR-érték, amelyet 2 és 3 közötti értéken kell tartani, azonos dózisok mellett is jelentős egyéni ingadozást mutat, sőt ugyanannál a betegnél is észlelhető napszaki ingadozás. Az INR-érték ajánlott határokon belül tartása érdekében rendszeres monitorozásra és az adag gyakori módosítására van szükség.

A pitvarfibrilláció (PF) az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, egyes becslések szerint a betegek száma az Egyesült Államokban 2050-re meghaladja majd a 12 milliót. Az érintettek körülbelül 9 százaléka 80 év feletti. Az irodalmi adatok szerint a 80–89 éves korosztályban bekövetkező stroke-esetek körülbelül 24 százalékában PF áll a háttérben.

A vénás tromboembólia (VTE) fogalomkörébe a mélyvénás trombózis és a tüdőembólia tartozik. A VTE becsült éves incidenciája az Egyesült Államokban 118/100 000 betegév. A VKA-készítményeket ebben az indikációban másodlagos prevenciós céllal rendelik a kiújulás kockázatának csökkentésére.

A VKA-készítményeket a mindennapos gyakorlatban a szükségesnél ritkábban alkalmazzák, és egy vizsgálat eredményei szerint a kezelésre alkalmas és arra rászoruló páciensek fele nem részesül ilyen terápiában (Arch Intern Med 2005;165:1458-1464). A kezelési sémák sem egyszerűek – egy összefoglaló közleményből az derül ki, hogy a hosszú távon warfarint szedők 79 százalékának rendeltek a vizsgálati periódusban a szerrel kölcsönhatásba lépő egyéb gyógyszert (BMC Geriatr 2008;8:13).

A jelen összefoglalónkban bemutatott vizsgálat (Wild D, Murray M, Donatti Ch. Patient perspectives on taking vitamin K antagonists: a qualitative study in the UK, USA and Spain. Expert Rev Pharmacoeconomics Outcomes 2009;9:467-474) szerzői három ország (Egyesült Királyság, Egyesült Államok, Spanyolország) 60 betegét kérdezték ki, hogy képet kaphassunk a VKA-készítmények szedésével kapcsolatos benyomásokról. 

Módszer és eredmények 

A betegeket (mindhárom országban 20-20 főt) újsághirdetésben vagy szakrendelőkben toborozták. A résztvevők 40 százaléka volt felsőfokú végzettségű, a diagnózis 47 százalékuk esetében volt PF és 53 százalékuk esetében VTE. A pitvarfibrillációban szenvedők átlagosan 6 éve kapták a VKA-készítményt, a VTE esetében az átlagos kezelési idő 4 év volt. Összesen a betegek 22 százaléka szedte már több mint 5 éve a VKA alvadásgátlót. A résztvevőknek sokféle társbetegségük volt, elsősorban tranziens iszkémiás attak, szívinfarktus, tüdőembólia (a pitvarfibrilláló betegeknél), műbillentyű, daganatos betegség és diabétesz.

Nemkívánatos hatásként vérzést vagy véraláfutást a betegek 97 százaléka említett; a vérzésnek az enyhétől a súlyosig minden formája előfordult, többnyire baleset (pl. végtagsérülés konyhai vagy kerti munka során) következményeként. A véraláfutásokat elsősorban a látvány miatt tartották aggodalmasnak, elsősorban a karokon látható, sötét színű foltokról mondták, hogy azért zavaró, mert „öregít”.

Az INR-érték monitorozása céljából a betegek 95 százaléka havonta legalább egyszer felkereste orvosát, 42 százalékuk ennél gyakrabban (havi két vagy több alkalommal). Ezt az összes résztvevők körülbelül fele érezte terhesnek, aminek fő okaként a betegek 57 százaléka a ráfordítandó időt nevezte meg, de felmerült a várakozás, az utazás és a munkából való kiesés kényelmetlensége is.

A betegek tapasztalatait feltáró kérdéseket követően az interjú egy olyan kérdéssorral zárult, amely egy feltételezett – kiszámítható farmakokinetikájú és farmakodinamikájú, a táplálkozástól, az alkoholfogyasztástól és a párhuzamosan szedett gyógyszerektől nem függő hatású, így monitorozást nem igénylő – antikoagulánsra vonatkozott. Erről sokan – a pitvarfibrilláló betegek 39, a VTE-betegek 40 százaléka – nyilatkoztak pozitívan. A legtöbben a kontrollvizsgálatok gyakoriságának csökkenését tartották előnyösnek, amitől az egész terápiát kedvezőbbnek ítélték, de a kölcsönhatások elmaradását is komoly előnynek tekintették. Az összes beteg fele jelezte, hogy szívesen áttérne egy ilyen szer szedésére. Ugyanakkor mindössze az PF-betegek 32 és a VTE-betegek 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valóban felkeresné orvosát, és tanácsát kérné a gyógyszerváltással kapcsolatban. A résztvevők 15 százaléka pedig kijelentette, hogy nem váltana gyógyszert, mert számára aggasztó, hogy egy alvadásgátló hatását nem monitorozzák. 

Összegzés 

Az eredmények összhangban állnak a korábbi vizsgálatokban találtakkal, de ez a vizsgálat mélyebb betekintést enged a VKA-terápia lelki és szociális hatásaiba. Az a tény, hogy a betegek elfogadják a K-vitamin-antagonistákat, nem egyenlő azzal, hogy elégedettek is a kezeléssel. Sokan éltek át bizonyos fokú vérzést vagy lettek véraláfutásosak, ami nyugtalansággal töltötte el őket. A megkérdezettek közel fele találta zavarónak a táplálkozási és alkoholfogyasztási korlátozásokat, sokan pedig a gyógyszerkölcsönhatásokat tartották aggasztónak. A rendszeres monitorozás szintén a megkérdezettek felét zavarta, és ugyancsak közel 50 százalék nyilatkozott úgy, hogy nehezen boldogul a VKA-terápiával. Amikor a betegeknek bemutatták egy feltételezett új antikoaguláns jellemzőit, a válaszadók fele nyilatkozott róla pozitívan.