hirdetés
hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Hogyan csökkenthetjük csokoládé iránti vágyunkat?

Ha legközelebb rátör valakire a csokoládé iránti vágy, ám szeretne ellenállni a kísértésnek, induljon el egy rövid, de intenzív gyaloglásra – idézte brit kutatók javaslatát a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

Negyedórás élénk séta után csak feleannyi csokoládét fogyasztanak el az emberek, mint akkor, ha pihenten látnak neki – állapították meg tanulmányukban az Exeteri Egyetem munkatársai.

Adrian Taylor és csoportja 78 csokoládérajongó önkéntest vont be kísérletébe. A résztvevőket – akik két napig megtartóztatták magukat szenvedélyüktől – négy csoportba osztották. Az első két csoport 15 percen át erőteljesen gyalogolt a futópadon, majd az egyik tagjai könnyű feladatokat kaptak, a másik csoporté pedig nehezebb, nagyobb igénybevételt jelentő munkát végeztek. A harmadik és a negyedik csoport tagjai gyalogolás helyett pihentek, majd az egyik tagjai ugyanazokat a könnyű, a másiké pedig a nehéz feladatokat kapták.

Munka közben valamennyi résztvevő keze ügyében ott volt egy tál csokoládé, ebből csipegethettek. A kutatók megállapították, hogy azok, akik korábban gyalogoltak, átlagosan 15 gramm csokit ettek meg, míg azok, akik nem gyalogoltak, ennek közel kétszeresét, átlagosan 28 grammot. A munkafeladat nehézségi foka nem befolyásolta, hogy mennyi csokoládét evett valaki.

A teljes tanulmányt az Appetite című szakfolyóirat februári száma teszi közzé.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés