hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

HM-ösztöndíj egészségügyieknek

Egyes egészségügyi szakok hallgatóinak ajánl több, mint 120 ezer forintos havi ösztöndíjat a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A kormány honlapján megjelent kiírás szerint a katonai oktatást is folytató intézményekben nem megszerezhető végzettséget igénylő beosztások feltöltése érdekében Simicskó István honvédelmi miniszter pályázatot hirdet a polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatói részére a HM által folyósított ösztöndíj elnyerésére.

A honvédségi ösztöndíjra mentőtiszt, közegészségügyi-járványügyi ellenőr, egészségügyi szervező és MSc-s fizioterápiás gyógytornász szakokon a jövőre, dietetikus szakon a 2018-ban, míg az általános orvos szakra járók közül a 2018-ban és 2019-ben végzők pályázhatnak.

Az ösztöndíj havi bruttó összege több, mint 120 ezer forint. A kiírás szerint az ösztöndíjszerződésnek több feltétele van, köztük a magyar állampolgárság és a büntetlen előélet, a folyamatos tanulmányok folytatása, de a szerződéses állomány tagjára vonatkozó egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek is meg kell felelni. Emellett a hallgatónak vállalnia kell, hogy a meghatározott iskolai végzettség megszerzése után részt vesz a képzés befejezését követő első alapkiképzésen és szerződéses jogviszonyt létesít a Magyar Honvédséggel. Vállalnia kell továbbá, hogy a számára felajánlott első szolgálati beosztást elfogadja, s szerződéses jogviszonyát legalább az ösztöndíj folyósításának időtartamával megegyező ideig fenntartja.

A pályázatokat legkésőbb augusztus 26-ig kell eljuttatni a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségére. Az előzetes elfogadásról az erre a célra létrehozott bizottság dönt szeptember 1-jéig.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink