hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Hiába a béremelés, kevés az ápolók fizetése

Novemberben újabb 12 százalékkal emeli a kormány a szakdolgozók, 100 ezerrel az orvosok, és további 50 ezer forinttal a rezidensek bérét, ám az egészségügyiek így is a legrosszabbul keresők között maradnak, közölte a Népszava.

Hiába kezdett a kormány több éves, elhúzott béremelési programba, annyi pénzt nem szánt rá, hogy az ágazat dolgozóit kiemelje a legrosszabbul fizettet munkavállalók közül, így az egyébként tempós minimálbér-emelés minden évben összekuszálja az ápolókra érvényes bértáblát. Hiába van ugyanis abban képzettség és munkában töltött idő szerint részletesen bontva, hogy kinek mekkora minimális fizetés jár, az év elején emelkedő minimálbér rendszeresen elfedi ezt a differenciálást és gyakori az is, hogy az ötven éve pályán lévők is épp annyit keresnek, mint a frissen belépők: a legkevesebbet, ami adható.

A legutóbbi januári emeléssel négy kategóriában ugyanannyi pénzt kaptak, ezt a homogenizálást enyhítheti a november elsején belépő 12 százalékos emelés, amely a 31 azonos bérkategória számát kilencre csökkenti. Ám januárban megint jön a minimálbér-emelés, ami újra 32-re növeli az összepréselt egyenbérű kategóriák számát. És már azt is lehet tudni, hogy a jövő novemberre tervezett, újabb nyolc százalékos emelés is csak 15-re tudja csökkenteni a bérkategóriák számát.

A probléma megoldásához 30 milliárd forintra lenne szükség, az összegről február óta alkudoznak a kormánnyal az érdekvédők, eddig sikertelenül. Sőt, hiába hozzák szóba rendre a műszaki- és háttér-szolgáltatásokat végzők ügyét, akik még egyetlen fillér többletet sem kaptak, az e csoport bérrendezéséhez szükséges 8-9 milliárdra még nem sikerült forrást találni, írja a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink