Hemolízis: a nem megfelelő minták leggyakoribb okai a klinikai laboratóriumi gyakorlatban

E problémák közös háttere: a hiba. Az orvostudományban hibáknak nevezzük azokat a jelenségeket, melyek nem megfelelő gyógyszereléshez vagy más ártalomhoz vezetnek. Az orvosi hibák fontos komponensei a diagnosztikai hibák, melyek a vizsgálatkéréstől az eredmények értelmezéséig a folyamat bármely pontján bekövetkezhetnek. A laboratóriumi gyakorlatban a hiba történhet a preanalitkai fázisban (a beteg előkészítése, mintavétel és a biológiai minták kezelése), az analitikai folyamat során (a minták elemzése) vagy a posztanalitikai fázisban (az eredmények közlése a vizsgálatot kérő klinikus felé). Bár a folyamat bizonyos lépése kívül esnek a laboratórium közvetlen hatáskörén, mégis hozzájárulhatnak a laboratóriumi teljesítmény minőségéhez és hatékonyságához, illetve befolyásolhatják azokat. Bár a technológiai fejlesztések eredményeként jelentősen beszűkült az analitikai fázisban bekövetkező hibák lehetősége, az extraanalitikus fázisokban – és ezen belül is leginkább a preanalitikai folyamat során – továbbra is nagy eséllyel történhetnek hibák. A preanalitikai problémák – melyek még manapság is az összes hiba közel 70%-áért felelősek – kétes vagy megbízhatatlan laboratóriumi leleteket eredményezhetnek, melyek ronthatják a betegellátás minőségét. A preanalitikai hibák többsége a nem megfelelő mintavétellel függ össze, mint amilyen például a rossz minőségű minta hemolízis, alvadás vagy szennyeződés következtében, az elégtelen mennyiségű minta, a nem megfelelő tartályba történő mintavétel vagy a minták nem megfelelő személyi azonosítása. A laboratóriumi gyakorlatban nem számít ritkaságnak a minták hemolízise, mely a rutin napi gyakorlat 3,3%-át is kiteheti, míg a további feldolgozásra alkalmatlan minták között 40−70% is lehet a hemolizált minták aránya. A fekvő- és járóbeteg-ellátásban egyaránt az in vitro hemolízis a vezető ok.

A minták hemolízisének okai és jellege

A hemolízis lényege, hogy a sejtmembrán sérülése vagy szakadása következtében hemoglobin és más intracelluláris komponensek kerülnek ki a vörösvértestekből a környező plazmába. A plazmában a szabad hemoglobin referenciatartományának felső határa 20 mg/l, a szérumban 50 mg/l. Vizuálisan akkor beszélünk hemolízisről, ha a szabad hemoglobin koncentrációja meghaladja a 0,3 g/l-t (18,8 mmol/l), mely a szérum vagy plazma rózsaszíntől vörösig terjedő elszíneződésében mutatkozik meg, és már akkor szemmel jól látható, ha a minta mindössze 0,5%-nyi lizált erythrocytát tartalmaz.

A hemolízis bekövetkezhet in vivo és in vitro egyaránt, a legkevésbé kívánatos jelenség a laboratóriumi gyakorlatban, mely károsan befolyásolja a laboratóriumi tesztek pontosságát és megbízhatóságát. A mintavétel során gondot okozhat többek között, ha alkohol kerül a beteg bőréről a mintába, túlságosan kis lumenű (21 G-nél kisebb) tűt használnak a vérvételhez, nem sikerül könnyen eltalálni a vénát, a vénák vékonyak és sérülékenyek vagy egyáltalán nem lelhetők fel, részlegesen eltömeszelődik a katéter vagy más vérvételi eszköz, túlzott negatív nyomás éri a vért a fecskendőben, nem megfelelően töltik fel a mintavételi csöveket (ilyen esetekben arányaiban túl nagy koncentrációban vannak jelen adalékanyagok, elsősorban az EDTA, ami a vörösvértestek membránjának szakadásához vezethet), túlságosan erősen rázzák vagy keverik a vért a mintavételt követően, túlságosan hideg vagy túlságosan meleg környezeti körülményeknek van kitéve a minta, illetve túlságosan nagy sebességgel vagy túlságosan hosszú ideig centrifugálják a mintát.

A hemolízis hatása a laboratóriumi vizsgálatokra

A hemolízis és/vagy a vérsejtek lízise nagy problémát jelent a laboratóriumi diagnosztikában, ami esetenként egészen addig nem válik nyilvánvalóvá, míg meg nem történik a teljes minta centrifugálása. A hemolízis több úton keresztül befolyásolhatja a laboratóriumi tesztek megbízhatóságát. A hemolízisből származó interferencia alapvetően a hemoglobin és más intracelluláris alkotóelemek kijutására vezethető vissza, melynek eredményeként fals mértékben megemelkedik bizonyos analitikumok szintje, illetve dilúciós hatás érvényesülhet. A hemoglobinon kívül az erythrocyták többféle strukturális proteint, enzimet, lipidet és szénhidrátot tartalmaznak, melyek közül több is interakcióba vagy kompetitív kapcsolatba kerülhet a mérések során használt reagensekkel. Egyértelmű, hogy magas szérum-hemoglobinszintek mellett ezek az interferenciák egyidejűleg érvényesülnek, melyek nem feltétlenül azonos irányba hatnak, ami megnehezíti a helyzet kezelését. A hemolízis jelenléte erősen befolyásolhatja az alvadási tesztek eredményét.

Hogyan előzhetők meg a hemolizált mintákból származó megbízhatatlan eredmények?

Az in vitro hemolízis az esetek többségében megelőzhető, mivel általában a minta nem megfelelő vételével, kezelésével és feldolgozásával függnek össze. A hibák minimalizálásához elengedhetetlen a hemolízis okozta interferencia típusának alapos ismerete, valamint a személyzet megfelelő felkészítése. Ehhez korszerű irányelvek és ajánlások szükségesek a legjobb laboratóriumi gyakorlatról, és standardizált mintavételi gyakorlatot kell folytatni (például 21 G-nél nagyobb tűket használni). Különös figyelmet kell fordítani a katétert viselő betegekre (például a sürgősségi osztályokon, intenzív osztályokon és a szülészeteken), illetve az olyan betegekre, akiknek kicsinyek vagy sérülékenyek a vénáik (újszülöttek, gyermekek, idősek, onkológiai betegek). Ügyelni kell, hogy a mintavétel ne haematomából történjen, ne legyen túlságosan hosszú a leszorítási idő, és ne alakuljon ki turbulencia. Ügyelni kell a környezeti hőmérsékletre és páratartalomra, a megfelelő centrifugálási technikára, illetve arra, hogy ne keverjük vagy rázzuk erősen a mintát. Az ezt követő lépés a hemolitikus minták azonosítása a laboratóriumban, valamint elsősorban a hemolízis azon mértékének meghatározása, mely nagy valószínűséggel már befolyásolja a vizsgálat eredményeit. Erre a vizuális megítélésen túl megbízhatóbb automatikus laboratóriumi módszerek is rendelkezésre állnak.

Elsősorban azokat az analitikai módszereket kell preferálni, melyeket igazoltan nem befolyásol a hemolízis.

A hemolizált mintákkal végzett vizsgálatok eredményei

A hemolízis okozta interferencia szerint korrigált adatok jelentése helyett célravezetőbb, ha kvalitatív megjegyzést fűzünk a laboratóriumi lelethez, mely megadja a vizsgálat paraméter lehetséges tartományát a hemolízis mértéke alapján. Amennyiben a kapott eredmény a kritikus tartományba esik, ezt haladéktalanul tudatni kell a vizsgálatot kérő klinikussal.

Forrás: Lippi G, et al. Haemolysis: an overview of the leading cause of unsuitable specimens in clinical laboratories. Clin Chem Lab Med. 2008;46:764–772.