hirdetés
2024. április. 17., szerda - Rudolf.

Hatvanévesen szült először - ikreket

Hatvanévesen lett először anya egy kanadai nő. Ikreket szült, a kisfiúk egészségesek és az édesanya is jól van, az időskori terhesség azonban komoly orvosetikai kérdéseket vet fel.

Ranjit Hayer mindig is akart gyereket és évtizedek óta sikertelenül próbált teherbe esni. Indiában is járt egy mesterséges megtermékenyítésre szakosodott orvosnál, aki becsapta, és eltűnt a befizetett pénzzel. Ezután hosszú évekig spórolt párjával egy újabb kezelésre, magas kora miatt azonban Kanadában egy orvos sem vállalta el, ezért újra Indiába ment és felkeresett egy másik szakértőt.
Már a hatodik iksznél tartott, amikor végül adományozott petesejttel terhes lett, rögtön hármasikrekkel. Az egyik magzatot nem tudta kihordani, a másik kettő pedig a vártnál hét héttel korábban érkezett. Császármetszéssel születtek kedden Calgary-ban a Foothills Hospital szülészeti klinikáján. A babák egészségesek, de speciális kezelést kapnak, az anyát az intenzív osztályon tartják megfigyelés alatt, állapota kielégítő.
"Először azt hittem, hogy a 60 éves terhes nőről szóló értesítés csak a kollegáim tréfája" - mondta Colin Birch szülész, az indiai származású asszony kezelőorvosa a CBC-nek. "Egészen addig átverésre gyanakodtam, amíg a páciens egyszer csak megjelent az irodámban" - mondta Birch, aki szerint az eset szakmai etikai problémákat vet fel. "Annyi mindenben tudunk már segíteni a hozzánk forduló embereknek, de kérdés, hogy segítsen-e az orvos csak azért, mert a tudomány fejlettségének köszönhetően ezt megteheti."
Birch szerint az igazi dilemmát az okozza, hogy az idős korban gyereket vállaló párok esetleg nem tudják felnevelni a gyereket, mert egyszerűen nem élnek olyan sokáig. "Azt is elég nehéz elképzelni, hogy 65 évesen ötéves gyerekek rohangálnak körülöttem, mint az őrültek."
A világ legidősebb elsőgyermekes kismamája a 70 éves indiai Radzso Devi. A Harijána állami mesterséges megtermékenyítési központ tavaly decemberben jelentette be, hogy megszülte első gyermekét, a korrekordot azonban lehetetlen hitelesíteni, mert Deviről nincsenek születési anyakönyvi adatok.
Korábban 66 éves kor volt a rekord, csúcstartóból pedig kettő is volt. A spanyol Carmela Bousada 2006-ban szült 66 évesen, "kortársa", a román Adriana Iliescu pedig 2005-ben.



MTI/AFP/AP

 

cimkék

hirdetés

Könyveink