hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Hatással lehet a vérvétel eredményére a környezeti hőmérséklet

A környezet hőmérséklete hatással lehet a gyakran vizsgált vörös-és fehérvérsejtszámra, a trigliceridre vagy a koleszterinszintre – írja a hvg.hu.

A Kaliforniai Egyetem kutatói a Med szakfolyóiratban azt írják, 2009 és 2015 között több éghajlati övezetben végzett 215 millió laboratóriumi eredményt hasonlítottak össze közel ötmillió páciens esetében. Az érintett vizsgálatok vesefunkciós teszteket, teljes vérképet és lipidpaneleket tartalmaztak.

A szerzők azt figyelték, hogyan befolyásolták a napi hőmérséklet-változások az eredményeket, a betegek átlagértékein és a szezonális változáson felül. Persze nem óriási kilengésekről van szó, kisebb, mint egyszázalékos eltérés volt a legtöbb esetben, ettől függetlenül egyértelműnek látszik az összefüggés. Az egyéni vérvételek több mint 90 százalékánál, illetve a 75 megfigyelt paraméterből 51-nél tapasztalták az említett kapcsolatot.

A kutatók szerint még e kis változásoknak is hatása lehet az orvosi döntésekre: például akiknek hidegebb napokon ellenőrizték a koleszterinszintjét, azoknál alacsonyabb értékek adódtak, és 10 százalékkal kisebb valószínűséggel írtak fel nekik koleszterincsökkentőket, mint azoknak, akiktől melegebb napokon vettek vért.

Mivel a tanulmány készítése során csak adatokat elemeztek, és nem végeztek kísérleteket, egyelőre nem tudják biztonsággal beazonosítani, miért befolyásolja a környezeti hőmérséklet a laboreredményeket. A kutatók úgy vélik, a laboratóriumok statisztikailag módosíthatnák az általuk közölt eredményeket a vizsgálati napon érvényes környezeti hőmérséklethez igazítva – írja a hvg.hu.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink