hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Tudomány

Hatásosak lehetnek a rák ellen a marihuanában lévő vegyületek

A kannabiszban lévő vegyületek laboratóriumi körülmények között megállították a prosztatarák sejtjeinek növekedését, ami azt jelzi, hogy a kannabinoid alapú gyógyszerek segíthetnek a betegség legyőzésében, közölték szerdán spanyol kutatók.

A madridi Alcala Egyetem munkatársai először humán ráksejtvonalakon kísérleteztek, majd egy vegyületet egereken is teszteltek. Ennek során kiderült, hogy az anyag hatékonyan csökkentette a tumor növekedését a kísérleti állatokban is, miután a sejttenyészetben hatásos volt.

Ines Diaz-Laviada csoportjával a British Journal of Cancer című szakfolyóiratban tette közzé az eredményeket, melyek alátámasztják a marihuánában lévő, kannabinoidnak nevezett hatóanyagok orvosi felhasználása iránti, egyre növekvő érdeklődést.

A vegyületek vélhetően a tumorsejtek felszínén lévő molekuláris kapukat, a receptorokat blokkolják, így akadályozzák a rákos sejtek osztódását. Szakértők mindazonáltal arra figyelmeztetnek, hogy az eredmények kezdetiek és az emberi alkalmazástól még évek választanak el.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink