hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Határtalanok a kormány egészségügyi ambíciói

„A miniszterelnök szokásos nyári, tusványosi kinyilatkoztatásának keretében  egységes kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátásról vizionált” – idézi fel Kökény Mihály a Népszavában.

„A tudósítás szerint  - folytatja a szocialisták korábbi többszörös egészségügyi minisztere  - 2014 és 2018 között nemzetegyesítés szempontjából - a jogi keretek megalkotása után -, a mindennapi életben megvalósuló nemzetegyesítést kell végrehajtania a kormánynak. Az egységes kárpát-medencei magyar egészségügyi ellátási rendszer is ennek lesz a része. S ebből még Marosvásárhely sem marad ki.

Nehéz Orbán szavai mögé látni, nem hiszem, hogy politikustársai, vagy akár a szakállamtitkára is tudja, hogyan is képzeli a nagy ívű terv megvalósítását. Nem árt felidézni, hogy néhány héttel ezelőtt Romániában értetlenség és megdöbbenés fogadta Zombor Gábor egyeztetés nélküli bejelentését az erdélyi magyar kórház építéséről. Azt azonban megkockáztatom, hogy a műtétre váró határainkon belül élő betegek biztosan felkapták a fejüket, ha egyáltalán követték a miniszterelnök szózatát. Miről beszél ez az ember? Van fogalma arról, hogy napról-napra súlyosbodik a honi egészségügy válsága? Tudja-e, hogy szerény kormányzati egészségügyi kiadásainkkal – Görögország és Ciprus után - szégyenkezünk az Európai Unióban? Naponta három orvos és két ápoló vesz az irányt Németország vagy Anglia tisztességes megélhetést nyújtó kórházai felé, borsodi, békési falvak sokasága marad háziorvos nélkül, megrendült a mentésügy biztonsága, adósságban fuldokol ispotályaink java. Ugyan, mikor járt Orbán egy lepukkant szakrendelő váróhelyiségében vagy egy közkórházi traumatológián ügyeletben, órákat gipszelésre várva?” – sorolja kérdéseit, melyeket még megfejel azzal is:

„Ha milliárdokért építünk új vasfüggönyt a déli határon, ha a miniszterelnök álma szerint lesz elég pénz a Kárpát-medence egészének ellátására, akkor miért nem szánunk többet a hazai egészségügy megmentésére és a tranzitutasként hozzánk vergődő sérült, fertőzésektől szenvedő hontalanná vált embertársaink gyógyítására?” – olvasható a nepszava.hu-n.

(Egy másik forrás a bejelentésről: a transindex.ro így tudósít.)

 

(forrás: Népszava, Transindex)

cimkék

hirdetés

Könyveink