2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Három napig a fogorvosok fővárosa Budapest

A Dental World Nemzetközi Fogászati Konferencia és Kiállítás a kelet-közép európai régió legnagyobb fogászati szakrendezvénye. Az október 11. és 13. között a Hungexpón megrendezett esemény nemzetközi szinten is kivételes, hiszen egyszerre szakmai kongresszus és kiállítás, emellett a szakemberek számos workshopon is részt vehetnek, valamint élő operációkat is megtekinthetnek.

Idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg Dental World Nemzetköz Fogászati Konferenciát és Kiállítást Budapesten. Az elmúlt években a rendezvény a fogászati szakma egyik legjelentősebb nemzetközi eseményévé vált. Az elmúlt 17 évben több mint 100 000 látogató érkezett a világ minden pontjáról, emellett több száz tudományos előadást és workshopot tartottak.

A nemzetközi kiállításon és posztgraduális konferencián nemcsak helyi fogorvosok, fogtechnikusok és dentálhigiénikusok fordulnak meg, hanem a szomszédos országok fogászati szakértői és gyártói is, előadóként pedig a világ minden tájáról érkeznek szakemberek. A Dental World így idén is a legújabb tudományos kutatásokat és a fogászati szakma innovációit mutatja be. A három nap során a fogászat legaktuálisabb témáit felölelő programok foglalkoznak többek között az implantológiai, az esztétikai kutatások, valamint az endodontia, az orthodontia, a mikroszkópos fogászat legfrissebb eredményeivel, a digitális technológia legkorszerűbb módszereinek alkalmazásaival, új lehetőségeivel. A rendezvény része a fogtechnikus tanuló nap – ahol a fogorvostan és a fogtechnikus hallgatók versenyeznek is egymással –, valamint a dentálhigiénikusoknak szóló prevenciós szimpózium is.

A kongresszusokat, továbbképzéseket egy nemzetközi fogászati szakkiállítás helyszínén tartják, ahol idén közel 200 cég mutatja be legújabb termékeit, anyagait, eszközeit, fejlesztéseit.

 

Programfüzet: https://dentalworld.hu/wp-content/uploads/2018/08/DW2018_mini_programfuzet.pdf

További információ: https://dentalworld.hu/dental-world-nemzetkozi-konferencia-es-kiallitas/

Facebook:https://www.facebook.com/DentalWorldHungary/

(forrás: Dental World)
hirdetés

Könyveink