hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

„Három az egyben” – lenne megoldás a büntetés-végrehajtás bajára

A tököli rabkórház bezárása is felmerült azután, hogy az ombudsmani hivatal a közelmúltban vizsgálatot folytatott a helyszínen, és borzalmas állapotokat talált – tudatja a Magyar Idők.

Székely László ombudsman beszélt a lapnak erről a verzióról, hozzátéve, ez a kórházról szóló jelentésben azért nem szerepel, mert az derült ki, hogy a feltárt visszásságok megszüntetésének leggyorsabb módja a felújítás. A feltárt problémákat ugyanakkor megnyugtatóan csak a büntetés-végrehajtás (bv) három egészségügyi intézményének, a tököli rabkórháznak, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetnek, illetve a krónikus beteg elítéltek nagyfai utókezelő részlegének régóta tervezett összevonása és egy helyre költöztetése jelentené. Az integrált bv-egészségügyi intézményről szóló elképzelés már a büntetés-végrehajtás 2005–2006-os fejlesztési programjában is szerepelt, majd 2011 júniusában kormányhatározatba is foglalták, az akkor kalkulált mintegy tízmilliárd forintos beruházásra várni kell.

- Az összevonás hasznos lenne azért is, mert a büntetés-végrehajtás egészségügyi intézményeiben az átlagosnál is nagyobb gond az orvosok utánpótlása – idézik a magyaridok.hu-n az országos parancsnokság illetékes főosztályvezetőjét.

hirdetés

Könyveink