2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Halálos vírus Dél-Indiában

Már tíz ember halálát okozta Dél-Indiában a Nipah-vírus, két fertőzött válságos állapotban van, és további csaknem száz embert karanténba helyeztek.

A Nipah-vírus jól ismert betegség Dél- és Délkelet-Ázsiában. A vírust gyümölcsevő denevérek terjesztik, és az esetek 70 százalékában a fertőzés halálos kimenetelű. A betegség először 1998-ban bukkant fel Malajziában, nevét arról a régióról kapta, ahol megjelent.

A dél-indiai Kerala térségében feljegyzett halálos áldozatok közül hárman egy család tagjai voltak, akiket gyaníthatóan azok a denevérek fertőzhettek meg, amelyek nemrég ellepték az otthonuk közelében lévő kutat. A hatóságok a kutat azóta lezárták, és kiürítették a környékét.

A halálos áldozatok között van egy ápolónő is, aki a betegek gondját viselte. A betegség most harmadik alkalommal jelent meg Indiában. A vírus eddig legtöbbször Bangladesben pusztított, ahol 2001 óta több mint 100 ember halálát okozta.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábban már jelezte, hogy a Nipah-vírus emberről emberre is terjedhet, és agyvelőgyulladást, illetve kómát idézhet elő. A Nipah-vírusos fertőzésre jelenleg nincs gyógyszer, közli az MTI híre nyomán a Lokál.

(forrás: www.lokal.hu, MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink