hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Ha a háziorvosokon múlik, nem lesz káosz

Ha a háziorvosokon múlik, akkor július elseje után, az új egészségügyi struktúra indulásával sem lesz káosz az egészségügyben – közölte a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke.

Selmeczi Kamill közölte: ha a beteg bizalmi alapon együttműködik a háziorvossal, vagyis megkeresi őt, és elfogadja a tanácsait, akkor nem lesz káosz. Azoknak a betegeknek az esetében lesz káosz, akik eddig is kikerülték a háziorvost, és saját kezdeményezésből, ismeretségek révén próbáltak ellátáshoz jutni  – tette hozzá.

A szövetség elnöke kitért arra, hogy a háziorvosok tájékoztatása már megkezdődött. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal honlapjára felkerültek a kórházak területi ellátási kötelezettségének részletei, továbbá már egyes kórházak is tájékoztatást adtak az új beutalási rend szabályairól. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár múlt vasárnap az m1 A lényeg című műsorában azt mondta: e héttől kezdődően az államtitkárság is tájékoztatást küld a háziorvosoknak arról, hogy a területükön mely ellátási típusért melyik intézmény felel.

Selmeczi Kamill szerint összességében üdvözlendő, hogy szervezettebbé válik az országban az egészségügyi ellátás. Kifejtette: az új struktúra vidéken, elsősorban a funkcióváltó intézmények miatt, kevésbé eredményez változásokat. A Budapesten és a főváros vonzáskörzetében lévő "intézményrengetegben" viszont már nem lesz ilyen könnyű a helyzet – mondta a Fakoosz elnöke, aki aggályosnak tartja a fővárosban és környékén lévő túlzott kapacitást.

A szervezet vezetője annak kapcsán, hogy július elsejével egyes gyógyszerek árának támogatásánál életbe lép a terápia eredményességén alapuló szabályozás, így a jövőben a cukorbetegeknek és a prosztatarákban szenvedőknek gyakrabban kell orvosi felülvizsgálatra menniük, azt mondta: ahol eddig is megvolt a jó orvos-beteg kapcsolat, ott ez az intézkedés sem jelent majd problémát. A háziorvosnak ugyanis lehetősége van ellenőrizni betege vizsgálati értékeit, esetleges eltérés esetén felhívja rá a figyelmet, és a beteggel együtt megkeresi a megoldást.

Július elsejétől új struktúra szerint működik a magyar egészségügy. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleményében kiemelte: oly módon határozták meg az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségeit, hogy nem lesz lefedetlen térség az országban. A betegeknek elsősorban továbbra is háziorvosukat kell felkeresniük, ők a beutalási rend ismeretében a megfelelő intézménybe tudják majd irányítani őket.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink