hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Gyors diagnózishoz segítené a főváros a daganatos betegeket

A főváros tíz nap alatt juttatná CT- és MR-lelethez a daganatgyanús betegeket októbertől, írja összeállításában a Magyar Hang.

Október elsejétől CT-, illetve MR-vizsgálatra hét napon belül időpontot kell kapniuk azoknak a budapesti tartózkodási hellyel rendelkező személyeknek, akiknél daganatos betegség gyanúja áll fenn. További három napon belül pedig magát a leletet is el kell juttatni hozzájuk – erről Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes beszélt egy kedden tartott háttérbeszélgetésen, amelyen a Magyar Hang is részt vett. Az esemény apropója, hogy a nyári szünetet követően, jövő héten csütörtökön tartja első ülését a Fővárosi Közgyűlés, amelyen az említett képalkotó diagnosztikai eljárások várólistáinak rövidítéséről is döntenek. További részleteket ugyanakkor a főpolgármester-helyettes nem árult el, azt ugyanis augusztus 26-án Karácsony Gergely főpolgármester teszi meg.

A fővárosi közgyűlés egyébként a járványügyi helyzetre tekintettel biztonsági szabályokat léptet életbe, kötelező lesz a bizottsági üléseken és a közgyűlésen a maszkviselés: a múlt héten már volt olyan bizottság, amelyen maszkban ültek a tagok.

(forrás: Magyar Hang)
hirdetés

Könyveink