2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Gyógyulás jó életminőséggel

Ez a mottója a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) novemberi kongresszusának. Az országos szakmai seregszemlén nemzetközi szaktekintélyek is előadást tartanak, betegtalálkozót, valamint a háziorvosoknak és a szaknővéreknek továbbképzést is szerveznek.

A kétévente megrendezett kongresszuson - idén november 11-13. között - ez alkalommal is az onkológia nemzetközi szaktekintélyének bevonásával szeretnének lehetőséget nyújtani az orvosoknak a klinikai onkológia legmodernebb vívmányainak megismerésére, illetve a hazai klinikai onkológiai ellátás tudományosan feldolgozott eredményeinek értékelésére.

Az elmúlt évek korszerű daganatterápiás eljárásai egyes területeken meggyőző, más területeken szerényebb eredményeket hoztak. Önmagában az eredményes kezelés azonban kevés, mindinkább előtérbe kerül a daganatok célzott kezelése mellett a betegek életminőségének megőrzése és javítása is. Ez az indoka annak, hogy e téma ez alkalommal a figyelem középpontjába kerül.

November 10-én, a kongresszus előtti napon a betegszervezetekkel együttműködve tervezik megrendezni a Daganatos Betegek Napját. A civil találkozónak, majd az azt követő tudományos programoknak egyaránt Budapesten az Európa Konferencia Központ ad otthont.

(forrás: daganatoserek.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés