hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Gyermekkori addikciók: dizájnerdrogok és okostelefon

A szegregátumokban élő gyerekek körében a dizájnerdrogok jelentenek problémát, a következő szinten az okostelefonok vannak, írja a hvg360.

Nagyon nagy probléma a fiataloknál a „rohamivás”, vagyis a gyors lerészegedés, amikor gyors egymásutánban legalább öt pohár alkoholos italt elfogyasztanak. Az unalomból drogozást felváltotta a kütyüzés, de ettől még a nagyvárosokban a 16 évesek harmada kipróbál valamilyen illegális szert, mindezt úgy, hogy már nem érzik problémának a füvezést. Erős versenyben van a „nagyi patikája” is.

A városi és falusi szegregátumokban élő gyerekeknél továbbra is a dizájnerdrogok jelentenek óriási problémát, a következő szinten pedig a lényegében mindenki számára elérhető okostelefonok vannak – mondta a hvg360-nak Szemelyácz János addiktológus, pszichiáter, az Integrált Drogterápiás Intézet Közalapítvány és a Magyar Addiktológiai Társaság vezetője arra a kérdésre, hogy mit tart most a gyerekeket leginkább érintő addikciónak.

„A fiúk általában valamilyen játékot játszanak, versenyeznek, számolják a pontokat, a lányok pedig a közösségi oldalakon vesznek el.”

Egy WHO-felmérés szerint a 21–29 év közötti magyar fiatalok közösségioldal-használata kiemelkedően magas, 90 százalék felett van, míg a franciáknál ez csak 30 százalék.

A telefon/számítógép/internethasználat a mindennapok része, a használat akkor megy el az addikció irányába, mikor a gyerek már tüneteket mutat: befeszül, ha nincs nála a telefonja, nem találja a helyét. Amerikában már van olyan rehabilitációs hely, ahol nincs térerő, és hetekre vagy akár egy hónapra is elveszik a telefont, itthon viszont ilyen lehetőség nincs. A WHO a videójáték-függőséget önálló betegségnek tekinti.

(forrás: hvg360)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés