hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Gyerekintenzív: elég az ágy?

Az országos tisztifőorvos körlevélben írt a kórházaknak, hogy a fővárosba ne küldjenek lélegeztetőgépre szoruló beteget. A Népszava híre.

Az országos tisztifőorvos körlevélben utasította az egészségügyi intézményeket, hogy Budapestre lehetőleg ne küldjenek lélegeztető-gépre szoruló beteget, mert megteltek a fővárosi gyermek intenzív ágyak. A szaktárca tájékoztatása szerint amióta az Országos Mentőszolgálat végzi az intenzív ágyak nyilvántartását, most fordult elő először ilyen szükséghelyzet.

A Népszavának névtelensége megtartása mellett szombaton nyilatkozó mentős azt mondta: naponta 4-5 olyan gyerekük akad, akit a fővárosi intenzívre kellene szállítani, de most számukra a megyén kívül kell helyet keresni. A Közép-magyarországi Régióban a szükségesnél amúgy is kevesebb az autó, az intézkedés miatt meghosszabbodott menetidővel így még tovább szűkül a mentőkapacitás.

A lapnak Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója azt mondta: hetek óta lebegett ez a krízis felettük, már az utóbbi napokban is többször egyeztettek a gyermekkórházak egymással, ki, mikor és mennyi beteget tud ellátni a saját intenzív osztályán. A főigazgató szerint azonban attól nem kell tartani, hogy a fővárosi gyermekkórházak körzetébe tartozó gyerekeket nem látják el az adott intézmények. „Ha ide behoznak a sürgősségire egy gyereket, ha földön egy matracon, de akkor is el fogjuk látni”- mondta. Szerinte a körlevél pusztán arról szól, hogy amennyiben lehetséges most vidéken is mindenki tegye ugyanezt, és ha nem föltétlen szükséges, ne küldjön a fővárosba tovább beteget. Arra a kérdésre, hogy szükség volna-e a fővárosban további gyermek intenzíves ágyakra, a főigazgató azt mondta: nehéz erre válaszolni, mert általában ezeknek az ágyaknak a kihasználtsága nem éri el az átlagot, kivéve azokat a mind gyakrabban előforduló pillanatokat, mint a mostani, és ezt szükségessé teszi, hogy a kapacitásokat újragondolják.

Nem kell félni attól, hogy nem látják el a beteg gyerekeket amiatt, hogy csaknem telt ház van a budapesti gyermekintenzív osztályokon – nyiltakozta vasárnap Velkey az M1 aktuális csatornának. Azt mondta, most a kapacitások telítettek, de ennek is megvan a rutinja: az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek az intézményvezetőkkel és intenzívosztály-vezetőkkel. Máskor nem szokott ennyire kiéleződni a helyzet, az intenzívosztályok kihasználtsága általában 50 százalékos. A Beteshda Kórházban jelenleg egy szabad hely van – hangzott el a vasárnap déli híradóban.  

Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója az M1-nek azt mondta: jelenleg három gyereket kezelnek hörgőgyulladással. Hozzátette: ha a gyermek időben megkapja a kezelést, viszonylag gyorsan, néhány napon belül rendbejöhet.
 
A túlterheltség oka, hogy az utóbbi időben túlzottan megnőtt a csecsemő- és kisgyermekkorú, azonnali lélegeztetésre szoruló bronchiolitises betegek száma. A minisztérium prognózisa szerint a korlátozást várhatóan a jövő hét közepéig tartják fönn. A tárca megjegyezte, hogy az égési és a speciális szakellátást igénylő gyermekek számára továbbra is biztosítják az ország egész területéről az ellátást a fővárosi kórházak.
 
Közben a Népszava úgy értesült, a fővárosi gyermekintenzív osztályok tehermentesítése érdekében a hétvégén 15 vidéki intézményt, köztük a három orvosi egyetem klinikáját és több megyei kórházat is határozattal utasított a lélegeztetésre szoruló gyerekek ellátására az országos tisztifőorvos. Az egyik kijelölt intézmény, a miskolci megyei kórház főigazgatója, Csiba Gábor a lapnak azt mondta: bírják a terhelést, náluk a gyermekintenzív ágyak 40 százaléka üres, biztonsággal el tudnak látni betegeket.
(forrás: Népszava, MTI)
hirdetés

Könyveink