hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Gyerekek, új vesével

Nyolc nap alatt összesen három 18 éven aluli betegeknél végeztek sikeres veseátültetést a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján – írják a honlapjukon.

Egy hét, egy nyolc és egy tizenhét éves gyermek kaphatott új szervet.

A honlapon idézik dr. Szabó Attilát, a műtéti előkészítésben és az utógondozásban részt vevő I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika docensét, aki arról számolt be, hogy a 17 éves fiatal esetében veleszületett, genetikai hátterű vesebetegség miatt vált szükségessé a szervátültetés, míg az egyik kisebb gyermek egy veleszületett húgyúti eltérésből fakadó veseelégtelenséggel küzdött, a másik pedig túl kicsi, nem megfelelően kifejlődött vesével jött világra.

A Semmelweis Egyetemen idén eddig összesen 7 tizennyolc éven aluli gyermek kaphatott új vesét, az pedig ritkaság, hogy nyolc napon belül három gyermek is áteshetett vesetranszplantáción, három különböző donornak köszönhetően. A szervátültetésen átesett gyerekeknek kezdetben hetente, majd ritkábban, végül kéthavonta kell utógondozásra járniuk - olvasható a honlapon.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés