hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Genetikai háttere is lehet a D-vitamin hiányának

Három genetikai változást találtak kutatók, amelyek befolyásolhatják a D-vitamin-hiány kockázatát, és magyarázatot adhatnak arra, hogy miért alakulhat ki megfelelő étrend és napfény mellett is ez az állapot.

Mintegy 34 ezer európai ember génjeit tanulmányozva brit és amerikai kutatók megállapították, hogy a koleszterin szintézisében, valamint a D-vitamin lebontásában és szállításában közreműködő három gén bizonyos változatainak előfordulása növelheti a vitaminhiány kockázatát.
Mint Elina Hypponen, a University College London munkatársa elmondta, ennek a három génváltozatnak a jelenléte több mint duplájára emelte a D-vitamin hiányának kockázatát.
A D-vitamin hiánya összefüggésbe hozható a csontok gyengülésével, de növelheti egyes ráktípusok, az artériás betegségek és a tuberkulózis (gümőkór) kockázatát is. A világ népességének csaknem fele él D-vitaminhiánnyal, a helyzet ráadásul romlik, mert az emberek egyre kevesebbet tartózkodnak a szabadban, vagy ilyenkor befedik teljes testfelületüket.
A szakértők naponta 25-50 mikrogramm D-vitamin bevitelét javasolják, ezt magunkhoz vehetjük például halolajjal, tojással és a zsírosabb húsú halak fogyasztásával.
Hypponen hangsúlyozta, hogy továbbra is legfontosabb a vitaminhiány megelőzésére a megfelelő étrend és a napfény, ám a tanulmány magyarázatot adhat arra, hogy miként alakulhat ki azoknál is, akik betartják ezeket az életmódbeli ajánlásokat.

Mintegy 34 ezer európai ember génjeit tanulmányozva brit és amerikai kutatók megállapították, hogy a koleszterin szintézisében, valamint a D-vitamin lebontásában és szállításában közreműködő három gén bizonyos változatainak előfordulása növelheti a vitaminhiány kockázatát.

Mint Elina Hypponen, a University College London munkatársa elmondta, ennek a három génváltozatnak a jelenléte több mint duplájára emelte a D-vitamin hiányának kockázatát.

A D-vitamin hiánya összefüggésbe hozható a csontok gyengülésével, de növelheti egyes ráktípusok, az artériás betegségek és a tuberkulózis kockázatát is. A világ népességének csaknem fele él D-vitamin-hiánnyal, a helyzet ráadásul romlik, mert az emberek egyre kevesebbet tartózkodnak a szabadban, vagy ilyenkor befedik teljes testfelületüket.

A szakértők naponta 25–50 mikrogramm D-vitamin bevitelét javasolják, ezt magunkhoz vehetjük például halolajjal, tojással és a zsírosabb húsú halak fogyasztásával.

Hypponen hangsúlyozta, hogy továbbra is legfontosabb a vitaminhiány megelőzésére a megfelelő étrend és a napfény, ám a tanulmány magyarázatot adhat arra, hogy miként alakulhat ki azoknál is, akik betartják ezeket az életmódbeli ajánlásokat.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink