hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Folytatódik a felmondási hullám?

A munkahelyén tapasztalható körülmények miatt nem tud tovább felelősséget vállalni saját és az ott dolgozók munkájáért, ezért szeptember elsejével visszaadja megbízását egy vidéki kórház sürgősségi betegellátó-osztályának (SBO) főnővére, írja a Mérce.

Erről ő maga írt Facebook-oldalán egy nyilvános bejegyzésben. „Nem akarok olyan főnővér lenni, aki a túlélésre játszik, és úgy érzi, eleget tett a saját munkakörének azzal, hogy munkalapokat ír eldugult WC-kről, leszakadt karnisokról, aki a jól végzett munka elégedettségével dől hátra, amikor feladta a gyógyszerrendelést és elkészítette a következő havi beosztást”.

A bejegyzésből kiderül, hogy az érintett sürgősségi volt főnővére 13 évig töltötte be posztját. Mint írja, az utóbbi időben kimerültsége már fizikai állapotában is tükröződött. A távozó főnővér azt is említi, hogy előtte már sokan elhagyták az osztályt: mint írja, a kórház SBO-jának tizenhárom évvel ezelőtti megszervezése óta azok, akik akkor csatlakoztak a trauma ambulancia gárdájához, „más utakat kerestek és találtak maguknak”, ma már nagyrészt nem a kórház dolgozói.

Ahogyan egy, a bejegyzésre érkezett hozzászólásra válaszolva kifejti, egyelőre más munkakörben, de marad a sürgősségin, és ott dolgozik tovább a betegekért. A bejegyzést az érintett később törölte Facebook-oldaláról, írja a lap.

(forrás: Mérce)
hirdetés

Könyveink