Fogyatékos törvény, fogyatékos jogok

De ehhez még hozzáteszi, hogy a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény értelmében ez nem meríti ki az összes fogyatékossági kategóriát, mert ide tartoznak például a rövid távú fogyatékossággal élő személyek is. Vannak azonban olyan országok, ahol nem sorolják őket ebbe a kategóriába. A fogyatékosság megítélése tehát nem egységes, függ a társadalom fejlettségétől, a technológiától, a segítségtől, a rendelkezésre álló szolgáltatásoktól és a társadalmi kultúrától.
Egy dolog viszont csaknem mindenütt általános: a negatív előítélet azokkal az emberekkel szemben, akik állapotuk miatt különböznek a többségtől. Maga a „fogyatékos” jelző is megbélyegző.
–  A legnagyobb gond az – mondja Gombos Gábor –, hogy a világnépesség 10 százalékát alkotó fogyatékkal élők nem élveznek mindenütt egyenlő jogokat ép társaikkal.
–  Hol, milyen szempontból kerülnek hátrányba?
–  Az élet számos területén. Például az oktatásban, munkavállalásban, az információhoz történő hozzájutásban, az egészségügyi ellátásban, de a mindennapi közlekedésben is, és mindennek következtében az épek társadalmába történő beilleszkedésben. Éppen ezek miatt került elfogadásra 2006-ban az ENSZ emberjogi egyezménye, amelyet Magyarország másodikként ratifikált, és 2008 óta hatályos a nemzetközi jogban is megfogalmazott része. A baj az, hogy nincs összhangban a magyar parlament által elfogadott 1998-as jogszabályokkal, a magyar fogyatékos törvénnyel. A magyar fogyatékos törvény a mozgássérülteket, siketeket, vakokat, értelmi fogyatékosokat és az autistákat sorolja ebbe a csoportba. Az alapvetően befogadó jellegű ENSZ-egyezmény viszont a tartósan mentális károsodással élőket is ide sorolja, és célirányos, nem diszkriminatív módon egyenlő és teljes körű társadalmi részvételüket segíti elő, mellőzve a mesterséges akadályokat, mint például az indokolatlan gondnokság alá helyezést, amely életre szóló jogfosztottságot jelent a fogyatékos személy számára.
–  A magyar jogrend tehát kifogásolható ebből a szempontból?
–  Nálunk főképpen az ésszerű alkalmazkodás elve hiányzik. Ez azt jelenti a mindennapi gyakorlatban, hogy sok fogyatékkal élő személy tudna munkát vállalni, ha kis átalakítással „hozzá igazítanák” a munkaeszközöket, rugalmassá tennék munkaidejét, akadálymentesítenék közlekedési útvonalát. Széles körű nemzetközi tapasztalatok igazolják, hogy ezek a sérült emberek a többiekkel egyenértékű munkát képesek végezni, ha lehetőségük van rá. Gazdasági szempontból is kifizetődő lenne, ha bevonnák őket az értékteremtő munkába, hiszen akkor a többiekhez hasonlóan alkalmazottak, vállalkozók, teljes jogú fogyasztók és adófizetők lehetnének, nem pedig eltartottak, kegyelemkenyéren élők. A társadalom mindenképpen veszít a fogyatékosok kirekesztésével, akiknek többsége szaktudással, különféle készséggel rendelkezik. Szinte valamennyi országban nagyobb körükben a munkanélküliség, mint a népesség többi részénél, holott a munkában nyújtott teljesítményük legalább olyan jó, ha nem jobb, mint az átlagos embereké.
–  Sok szó esik mostanában a fogyatékosok cselekvőképességét kizáró gondnokság alá helyezésről. Ezzel kapcsolatban mi a kialakult álláspont?
–  Új Ptk.-javaslat született ezzel kapcsolatban, amely véget vethet a mindenre kiterjedő cselekvőképesség megfosztásának.
Az új polgári törvénykönyv az arányosság és szükségesség elve szerint határozza meg a belátási képességében sérült személy korlátozását, hogy jogai és érdekei ne sérüljenek. Reményeink szerint 2010-től megváltoznak a gondnokság alá helyezés szabályai. Megszűnik az a gyakorlat, amely szerint a kizáró gondnokság alapján a gondnok a rászoruló valamennyi ügyében eljárhat. A korábbi törvény ugyan a rászorulók érdekében született, de a gyakorlat bebizonyította, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek esélyegyenlőség helyett. Önmagában a fogyatékosság ténye, ennek diagnosztikai megállapítása nem lesz elegendő gondnokság alá helyezéshez a jövőben, mert tarthatatlan az az állapot, hogy például egy siket alapvető jogaitól megfosztva éljen, holott képes segítséggel eljárni ügyeiben. Ma Magyarországon 68 ezren élnek gondnokság alatt, köztük van értelmi sérült, nagyothalló és szenvedélybeteg, de olyanok is, aki egyszerűen csak idősek. Nincs joguk a tulajdonukhoz, a választáshoz, házasságkötéshez, tehát alapvető emberi jogaikhoz. Valójában az életük feletti döntési joguktól fosztották meg őket a gondnok teljhatalma révén. A jövőben a cselekvőképesség megvonása helyett a támogatott döntéshozatal intézményét javasoljuk a polgári törvénykönyv ide vonatkozó jogszabályának megváltoztatása révén, biztosítva, hogy a fogyatékos személy a róla szóló döntésekben cselekvő részes lehessen.
Gombos Gábor elmondta, hogy 2003 óta működő nemzetközi alapítványuk minden jogi eszközt felhasznál a rászorulók érdekvédelmére, a többi fogyatékosokat segítő szervezettel együttműködve. Bíznak benne, hogy ha egy hangon szólalnak meg egy cél érdekében, akkor megszűnik a még meglévő diszkriminációs szemlélet és gyakorlat a fogyatékosokkal szemben, méghozzá egy egyetemes új modell létrehozása révén, amelyben minden területen szavatolják a fogyatékosok jogait. –  Amíg ez nem így van, addig azt kell látnunk, hogy a fogyatékosság nem az emberekben, hanem a jogban, a törvényekben és a társadalomban létezik – fűzte hozzá.

Leopold Györgyi, MTI