2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Figyelmeztetést adott ki a WHO a harmadik oltással kapcsolatban

A WHO szerint a tudományos adatok nem igazolják, hogy egy harmadik dózisra is szükség lenne, írja a hvg.hu.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön „rendkívüli óvatosságra” intette tagállamait a koronavírus elleni védőoltások harmadik dózisának beadásával kapcsolatban, ami a szervezet véleménye szerint nem segíti elő a méltányosabb globális vakcinaelosztást sem.

A tudományos adatok jelenleg nem igazolják egy harmadik, megerősítő dózis beadásának szükségességét, ami ezenkívül növeli az egyenlőtlenséget is, miközben számos fejlődő országnak még a fertőzés szempontjából legveszélyeztetettebb lakosait sem sikerült beoltatnia” – figyelmeztetett Didier Houssin, a WHO Covid–19-cel foglalkozó vészhelyzeti bizottságának vezetője. A globális járványhelyzet elemzése miatt csaknem háromhavonta ülésező testület azt is javasolta a tagállamoknak, hogy „komolyan vegyék fontolóra” a fizikai távolságtartásra vonatkozó intézkedések megtartását a növekvő esetszámok és a SARS-CoV-2 koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsának terjedése miatt.

A bizottság azzal a kéréssel fordult a kormányokhoz: támogassák a WHO-t azon felhívásának megvalósításában, hogy a méltányosabb globális vakcinaelosztás által az összes ország lakosságának legalább 10 százalékát be tudják oltani szeptemberre, írja a lap.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában jelentette be, hogy Magyarországon lehetővé teszik a harmadik oltást.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink