hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Feltérképezték a cigányok helyzetét

Több mint félmillióan sodródtak a társadalom szélére; a Debreceni Egyetem kutatói a 2004 és 2015 közötti időszakot vizsgálták, írja a 444.hu.

A Magyar Tudományos Akadémia Környezet és Egészség Osztályközi Állandó Bizottsága és a Megelőző Orvostudományi Bizottság csütörtöki ülésén két előadás is arról szólt, hogyan változott a roma népesség egészségügyi helyzete az utóbbi évtizedben, írja a 444.hu. Az Európai Uniótól rengeteg pénz érkezett az országba társadalmi felzárkózásra 2004 óta, programok tucatjait indították, a kutatók pedig arra voltak kíváncsiak, sikerült-e bármilyen javulást is elérni, egészségesebbek lettek-e a magyarországi romák?

A Debreceni Egyetem kutatói mindkét időpontban végeztek egy kérdőíves felmérést több véletlenszerűen kiválasztott szegénytelepen, amelyet nagyrészt romák laknak. Aztán ezeket összehasonlították az általános magyar egészségfelmérésekkel. Volt miből meríteniük, 2015-ben több mint 52 ezer embert élt szegénytelepeken.

A magyarországi romák korfája nagyon eltér a többi magyar korfájától: a magyar népesség alapvetően öregszik, egyre kevesebb a fiatal, de a romáknál ez épp, hogy a fordítottja, sok a gyerek, de egyre kevesebb az idős. Egyik sem egészséges, hiszen az utóbbi például azt is jelenti, hogy sok roma nem éri meg az öregkort. “A romák között alig van 65 év fölötti ember” – mondta Sándor János, a kutatás egyik készítője, a Debreceni Egyetem docense.

Egyre nagyobb a különbség a roma és a nem roma népesség képzettségi mutatói és az életkörülményei között (Fotó: MedicalOnline archív)
Egyre nagyobb a különbség a roma és a nem roma népesség képzettségi mutatói és az életkörülményei között (Fotó: MedicalOnline archív)

A felmérésben összehasonlították, miben javult vagy romlott ezeknek az embereknek az egészségügyi állapota. Az egyik legfontosabb mérőszám Sándor János szerint az, hogy egyáltalán mit gondolnak magukról ők, milyenek az egészségügyi kilátásaik. Ez az egészségügyi önkép inkább javult az utóbbi évtizedben, azaz a telepeken élő romák egészségesebbnek érzik magukat.

Az biztos, hogy sokkal egészségesebben élnek, például jelentősen kevesebb cigarettát szívnak. Sándor János szerint ehhez köze lehet annak, hogy nőtt a dohánytermékek adója, a trafiktörvény bevezetése óta kevesebb helyen lehet hozzájutni a cigihez, meg egyébként is több helyen - például munkahelyeken, közintézményekben – megtiltották a dohányzást. Ugyanez a helyzet az étefogyasztással is, nőtt a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, és általában javultak a táplálkozási szokások a telepeken. Ennek pedig köze lehet a chipsadó 2011-es bevezetéséhez.

Sándor János szerint nincs olyan kutatás, amely bizonyítaná, hogy ezeknek a gazdaságpolitikai intézkedéseknek közvetlen hatása volt a telepeken élő emberek fogyasztási szokásaira, de hozzátette, hogy “az időbeli egybeesés elég impresszív”.

Az elmúlt években pedig volt egy másik intézkedés is, amely közvetve ugyan, de szintén hathatott a szegénytelepeken élők egészségére, csak éppen negatívan: a pálinkafőzés szabályainak enyhítése 2011-ben.

A kutatók ugyanis azt látták, hogy az alkoholfogyasztás nagy arányban nőtt, főleg a férfiak körében. “Az olcsó töményszesz elérhetőségét megnövelték, és a szegregált telepen élő romák ezt a forrást fel is használták” – mondta Sándor János. Az ételfogyasztási szokások is hiába javultak, a 18 és 29 év közötti telepi romák sokkal nagyobb arányban voltak túlsúlyosak 2015-ben, mint 2004-ben.

A jó hír az, hogy a romák egyre inkább igénybe tudják venni a háziorvosi ellátást, de közben rengeteg dologban nőtt is a lemaradásuk a nem roma népességhez képest: a nem romák például sokkal egészségesebbnek vallják magukat, és sokkal inkább hozzáférnek a különböző járóbeteg-szakellátásokhoz.

A kutatók külön hangsúlyozták, hogy egyre nagyobb a különbség a roma és a nem roma népesség képzettségi mutatói és az életkörülményei között, még úgy is, hogy 2010 és 2015 között a kormány durván felpörgette a közmunkaprogramot, és ezzel a telepeken élő szegények is jobb anyagi helyzetbe kerültek.

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink