hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Felejtők és feledettek

A demenseket gondozó hozzátartozók problémáiról, magukra hagyatottságáról ír a Szabad Föld.

Ha valaki nincs mellettük a nap 24 órájában, elvesztek – mondja az alzheimeresekről Himmer Éva, a másfél évtizede működő Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága elnöke.

– A nyugati országokban spe­ciá­lis nappali intézmények működnek a demenseknek, itthon még mindig jellemző a struccpolitika – mondja Himmer Éva, aki nem csak a nálunk mintegy 250 ezer beteg, hanem a hozzátartozók miatt is fontosnak tartja, hogy Magyarországon is épüljenek speciális intézmények. – Az időskori elbutulás nemcsak a betegeknek kegyetlen sorscsapás, hanem a családtagoknak is, a gondozók 45–70 százaléka valamilyen pszichológiai betegséggel, 25-35 százaléka depresszióval küzd. Sok kampányt szervezünk, az ugyancsak az Alzheimertől szenvedett Puskás Ferenc – „Öcsi” bácsi – halálát követően öt éven át jótékonysági emlékkoncerteket rendeztünk, hogy felhívjuk a figyelmet e betegségre. Ám két évvel ezelőtt már nem tudtuk előteremteni a pénzt, ez is jelzi az érdektelenséget – olvasható a szabadfold.hu-n.

(forrás: Szabad Föld)
hirdetés

Könyveink