hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Február közepén kezdenék a sztrájk-tárgyalásokat

Február közepéig várja a FESZ, hogy a kormány lépjen. Ha addig nem történik semmi, megkezdik a sztrájk-tárgyalásokat, írja a Népszava.

A szakszervezetek a kormányfőnek írt levélben 15 pontos listába szedték követeléseiket. Ezek közé tartozik a két új bértábla is. Az egyikben az egészségügyben dolgozó műszakiak, a másikban a szakdolgozók új jövedelmi pozícióra tesznek javaslatot. E táblák szerint a végzettségtől függően, a munkában eltöltött évek számával arányosan a mostanihoz képest 20-80 ezer forinttal nőhetnének a jövedelmek. Mindezeken felül a 20-30 ezer forintos műszakpótlékok 100 százalékos emelését kérik.

Zalatnai Zoltán, a FESZ alelnöke a lapnak azt mondta: február közepéig várnak arra, hogy a kormány lépjen. Ha addig nem történik semmi, megkezdik a sztrájk-tárgyalásokat. Mint megtudtuk, az ügyet támogató, az Összefogás az egészségügyben dolgozók béremeléséért címmel létrehozott Facebook-csoportnak 24 óra alatt több mint ezer követője lett. Zalatnai Zoltán hozzátette, megkerestek más szakszervezeti csoportokat is, köztük az EDDSZ-t is, ám együttműködés nem jött létre. Sőt, hiába jelezték többször, hogy bekapcsolódnának a bértárgyalásokba, még csak választ sem kaptak kezdeményezésükre.

A másik szakszervezet, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége elnöke, Kusper Zsolt azt mondta: sokan elégedetlenek a novemberi béremeléssel, vannak akik úgy érzik, nem történt egyéb, minthogy azok, akik kiszámolták, játszottak a számokkal.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink