hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Falus: Nem szabad enyhíteni a szabályokon!

Hat hét szigorú karanténra van szükség ahhoz, hogy meg lehessen fékezni a járvány terjedését, enyhíteni pedig akkor lehet, ha 5 százalék alatt van a tesztek pozitivitása, mondta Falus Ferenc az ATV-nek.

Falus Ferenc szerint az adatközléshez hozzá kellene tenni azt a mondatot, hogy „kedves lakosság, az adatok a lakosság nyugalmának megzavarására alkalmasak”. Ezzel arra akart utalni, hogy teljesen bizonytalanok azok az adatok, amelyeket közölnek, és tudni kellene azt, hogy a döntéshozóknak egyáltalán rendelkezésre állnak-e a hiteles adatok. Magyarországon az adatközlés összeomlott, pontatlan, és olyan kevés tesztet végeznek, amiből nem lehet következtetést levonni arra vonatkozóan, hol is tart a járvány, jelentette ki a volt országos tiszti főorvos.

A halottak száma szerinte többé-kevésbé pontos, de Falus a friss megfertőzöttekre gondol, a szigorítás-enyhítés kérdését csak a frissen fertőzöttek hiteles adatai alapján lehet mérlegelni. Szerinte a jelenlegi intézkedéseken nem szabad lazítani, ezeket fenntartani kell minimum, de lehet, szigorítani kellene a vásárlótérben való tartózkodást.

Hat hét szigorú karanténra van szükség ahhoz, hogy meg lehessen fékezni a járvány terjedését, enyhíteni pedig akkor lehet, ha 5 százalék alatt van a tesztek pozitivitása, Falus szerint ettől még nagyon messze vagyunk. A karácsonyi enyhítés kapcsán megjegyezte, hogy a kormányzat rövidtávú politikai célt tart szem előtt a karácsonyi-újévi enyhítések kapcsán, holott szerinte az életben maradás lenne az elsődleges. Ha túl enyhék lesznek a szabályok, akkor januárban már a harmadik hullámmal szembesülhetünk.

További részletek

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink