hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Évente negyven fiatal megy háziorvosnak

Nem valószínű, hogy a legfeljebb 125 orvosnak most felajánlott, fejenként 6-10 millió forintos pályázati forrás érdemben változtatna az alapellátás tragikus helyzetén – írja a Népszava.

Július 1-jén a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek száma 199 volt, vannak olyan körzetek, amelyekbe hosszú évek óta nem találnak háziorvost. Különösen a hátrányos helyzetű és kisebb települések nem vonzóak, bár Pest megyében és Budapesten is akadnak üres állások, az egyik XVIII. kerületi körzet például majdnem három éve betöltetlen. De Tiszafüreden és Barcson már 2004 ősze óta keresnek gyermek-, Lentiben felnőtt-, Tiszabőn, Mezősason, Nagylakon, Cserépváralján, Ibafán, Nemeskén, Somogyapátiban, Bácsszőlősön, Magyardombegyházán, Felsőgagyon, Győrtarlón, Hernádvécsén, Farkaslyukon, Putnokon, Abaújkéren, Felsőtelekesen, Taktakenézen, Újirázon, Váncsodon, Karancslapujtőn, Kenderesen és Mezőhéken pedig gyerek- és felnőtt háziorvost is. A legtöbb, 35 praxis Borsodban áll üresen hónapok óta, ez majdnem kétszer annyi, mint amennyibe a második helyezett Békés megyében várnak orvost.

A nyugdíjba vonuló orvosok pótlása is egyre több településen ütközik nehézségekbe. Az alapellátás ma még aktív doktorainak korfája tragikus jövőt ígér, hiszen a mintegy négy és fél ezer aktív háziorvos közül több mint 1500 már betöltötte a nyugdíjkorhatárt, átlagéletkoruk tavalyra elérte az 54 évet, a szakmában dolgozók 70 százaléka 50 év feletti. A legtöbb idős doktor Budapesten, Pest és Csongrád megyében, valamint az ország északkeleti részén dolgozik, eközben a négy hazai orvosegyetemen tavaly mindössze 68-an választották a háziorvosi szakképzést, évente pedig körülbelül 40 fiatal áll munkába – olvasható a nepszava.hu-n.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink