hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

És ha katasztrófa jön?

Súlyos terrortámadás vagy katasztrófa esetén hazánkban néhány óra alatt összeomlana az egészségügy – idézte a szakértőt a Magyar Nemzet.

Erről Kunetz Zsombor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Motoros Mentő projekt alapítója, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. volt orvos igazgatója nemrégiben egy blogbejegyzésben számolt be. A szakember a lapnak elmondta: nem a riogatás a célja, de véleménye szerint az egészségügy „a 24. órában van”. 

A helyszínen iszonyú a káosz, sérültek, végtagok és halottak hevernek szanaszét, az emberek fejvesztve menekülnek, a megérkező mentők a parkolással nem vesződve rohannak a sérülteket ellátni – megdöbbentő és tragikus forgatókönyvben vázolta fel nemrégiben Kunetz Zsombor, hogyan alakulna az ellátás szervezése egy terrortámadást követően. A végeredmény: három és fél óra alatt összeomlik a rendszer. – A probléma egyik forrása, hogy jelenleg kevés olyan gyakorlatot szerveznek, melynek során a mentőknek, rendőrségnek, tűzoltóknak és a katasztrófaelhárításnak hasonló helyzetet kell megoldani, mint ami például egy terrortámadás esetén kialakulna – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kunetz, aki blogbejegyzésében megemlíti, ez olyan más rendkívüli helyzetre is igaz, mint például egy metrótűz vagy stadionkatasztrófa.

Szerinte kifejezetten nehéz a terrorcselekmények utáni mentés, az egészségügyi ellátás szervezése és koordinálása, ezért fontos a gyakorlás. Úgy véli, azért okozhat nehézséget, ha egyszerre nagyobb betegszámot kellene azonnal fogadnia a kórházaknak, mert a legtöbb baleseti, sürgősségi központban nincs elég szabad kapacitás ahhoz, hogy több tucat embert egyszerre, egy időben tudjanak ellátni. Az egészségügyi dolgozók ráadásul annyira túlterheltek, hogy sokszor még enni sincs idejük, így nehéz gyakorolni például az aktuális tömegellátási tervet.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője közölte, hogy „Kunetz doktor már jó ideje nem dolgozik a mentők kötelékében, bloggerként talán ezért is választotta írásához a fikció műfaját”. Győrfi Pál szerint a szükség szerinti riasztási, behívási terveket naprakészen tartják, a felkészülés és az érintett társszervekkel való együttműködés, gyakorlás folyamatos.

– Magyarországon több, speciális „tömeges baleseti egységgel” is rendelkezünk, melyek sebesült-gyűjtőhely kialakításához, nagyszámú sérült ellátásához szükséges felszereléseket visznek a helyszínre – hangsúlyozta Győrfi. A képzéssel kapcsolatban kiemelte: a tömeges balesetek ellátása külön tantárgyként szerepel az ápolói, mentőtiszti és mentőorvosi képzésben.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink