2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Enyhíti a szabályokat az amerikai járványügyi központ

Az Egyesült Államokban a diákoknak nem lesz kötelező karantén a hamarosan kezdődő tanévben, akkor sem, ha koronavírussal fertőzött személlyel voltak kapcsolatban, olvasható az Egyesült Államok járványügyi központjának (CDC) pénteken frissített ajánlásában.

A hivatal a jövőben csak bizonyos magas kockázatú intézmények esetén javasol továbbra is önkéntes karantént, amennyiben megjelenik a járvány. Magas kockázatúnak számít a börtön, az idősotthon és a hajléktalanszálló, de az iskola nem tartozik ebbe a csoportba.

Az új ajánlás alapján nagy mértékű kitettség esetén a diákok és iskolai személyzet tagjainak, akik nem rendelkeznek tünetekkel, maszkot kell viselniük a közösségben 10 napig, és tesztet kell végeztetniük a gyanú felmerülése utáni 5. napon.

A járvány jelen körülményei teljesen eltérnek az elmúlt két évben tapasztaltaktól, mondta újságíróknak Greta Massetti, a járványügyi központ vezető epidemiológusa. A szakember felhívta a figyelmet, hogy "a népességben nagy mértékű immunitás alakult ki az oltásoknak, korábbi fertőzöttségnek és egyéb eszközöknek köszönhetően", amelyek segítenek az általános népesség és kockázati csoportba tartozók megóvásában. Ezek a körülmények lehetővé teszik, hogy az egészségügyi hatóságok a jövőben a koronavírus okozta súlyos megbetegedések megelőzésére fordítsák a figyelmet, mondta a járványügyi szakértő.

A jelenlegi adatok szerint az Egyesült Államok lakosságának mintegy 95 százaléka rendelkezik a koronavírus ellen "valamilyen fokú" immunitással, közölte Greta Massetti.

Az iskolákra vonatkozó frissített ajánlás azt a felismerést tükrözi, hogy a gyerekek számára a legjobb hely az iskolaosztály, és ez megoldható a kockázat elfogadható szintje mellett, tudatták az új ajánlások nyomán megszólaló egészségügyi szakértők. Richard Besser gyermekorvos az NBC összeállításában arra mutatott rá, hogy a gyerekek számára fontos a közösség, ezt igényli szociális, és érzelmi fejlődésük, fizikai és mentális egészségük és tanulmányi előrehaladásuk is.  

Az amerikai járványügyi központ honlapján olvasható legutóbbi adatok szerint augusztus 10-én 130 945 új koronavírusos esetet regisztráltak. Július közepén volt olyan nap, amikor ez a szám 180 ezer fölé emelkedett. Idén január elején volt csúcson a pozitív esetek száma, amikor napokig 700-800 ezer között mozgott. A járvány kezdete óta 92 426 945 pozitív esetet találtak, a halálos áldozatok száma meghaladja az 1 milliót.

*

Világszerte 589 213 977 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 433 226 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 588 438 417 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 430 539 volt.

A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink