hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Enyhébb koronavírus-fertőzés, jóval kisebb immunitás

A tünetmentes Covid-19 betegek esetében jelentősen alacsonyabb szintű immunitás alakul ki a vírussal szemben, mint azoknál, akik a betegség súlyos változatában esetek át, mutatták ki tanulmányukban kínai kutatók.

A Nature Medicine című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók a Csonkingban megfertőződött emberek két csoportját vizsgálták: 37 beteg tünetmentes volt, a másik csoportban lévő 37-nél számos tünet jelentkezett. A kutatók elemezték a betegek vérmintáit, amelyeket hetekkel a felgyógyulás után vettek le, és azt találták, hogy a tünetmentesek 62,2 százalékának vérében voltak rövid idejű antitestek, szemben a tüneteteket mutatók 78,4 százalékával.

Nyolc héttel a felépülés után a tünetmentes betegek 81,1 százalékánál csökkent az antitestek jelenléte, ezt a másik csoportban 62,2 százaléknál észlelték. Ráadásul a tünetmentes betegek esetében alacsonyabb volt 18 gyulladás elleni sejtet jelző fehérje szintje a másik csoporthoz képest, ami gyengébb immunválaszt jelez az új koronavírussal szemben. A tanulmány szerzői szerint eredményeik megkérdőjelezik azt, hogy immunis a jövőbeni fertőzéssel szemben mindenki, aki átesett a betegségen.

"Ezek az adatok felhívják a figyelmet a Covid-19 immunitás-útlevél használatának a kockázatára és alátámasztják a közegészségügyi intézkedések, köztük a közösségi távolságtartás, a higiénia, a nagykockázatú csoportok elszigetelésének és a széles körű tesztelések meghosszabbításának a szükségességét" - írták.

Danny Altmann, a Brit Immunológiai Társaság szóvivője, a londoni Imperial College immunulógiai tanszékének a professzora szerint a kutatás létfontosságú kérdést vet fel a Covid-19-betegség elleni harcban. "Sok immunológiai adat eddig a legbetegebb, kórházba került emberek eseteinek elemzésén alapul, de a legtöbb embernél enyhébben jelentkezik a fertőzés, és ők tudni akarják, hogy ez hosszú távú, védelmet biztosít-e a vírussal szemben".

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink