2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

ENSZ: 385 millió gyerek mélyszegénységben

A fejlődő világban minden ötödik gyerek mélyszegénységben él, derült ki egy, a Világbank és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) által készített jelentésből, amit az MTI alapján az ATV idéz.

A Vessünk véget a mélyszegénységnek: gyerekek a középpontban, New Yorkban helyi idő szerint hétfőn közzétett tanulmányból kiderül, hogy 2013-ban a fejlődő világban a gyerekek 19,5 százaléka olyan háztartásban élt, ahol egy napra átlagban 1,9 amerikai dollár (520 forint) vagy annál kevesebb jutott.

Anthony Lake, az UNICEF igazgatója szerint a gyerekekre nemcsak az hat, hogy mélyszegénységben élnek, de a szegénység hatása is őket érinti a legsúlyosabban. Ezt az állapotot ők szenvedik meg leginkább, főképpen a legfiatalabbak, mert a megvonások miatt elmarad testük és agyuk fejlődése, magyarázta Lake.

A dokumentum szerint Afrika szubszaharai térségében a gyerekek valamivel több mint 50 százaléka él mélyszegénységben. Utána Dél-Ázsia következik, ahol a gyerekek 36 százalékának jut ilyen sanyarú sors.

Az UNICEF és a Világbank a probléma megoldására szólította fel a világ kormányait, arra, hogy a szegénységgel foglalkozó programjaikban összpontosítsanak a gyerekekre, olyan terveket helyezzenek előtérbe, amelyek a legszegényebb gyerekeket segítik, írja a lap.

(forrás: ATV/MTI)
hirdetés

Könyveink