hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Tudomány

Embrionális őssejtekből bőrpótló „bőroltványok”

Emberi embrionális őssejtekből állítottak elő „bőroltványokat” francia kutatók; az eljárás reményeik szerint egy napon életmentő lehet az égési sérültek számára
Az utóbbi több mint két évtizedben az égési sérültek kezelése során bőrsejteket, úgynevezett keratinocitákat vettek az épen maradt bőrfelületükből, majd ezeket növesztették laboratóriumi körülmények között. Az így tenyésztett bőrrel igyekeztek a sebészek pótolni a hiányt. A folyamat azonban három hetet vesz igénybe, s közben a bőrkárosodás következtében fellépő vízveszteség, s az esetleges sebfertőzés végzetessé válhat a páciens számára.

Két átmeneti módszer is létezik a bőrhiány ideiglenes pótlására. Az égési terület befedésére egyrészt hullákból nyert, speciális kezelésnek alávetett bőrt alkalmaznak, ám ez a forrás igen korlátozottan áll a gyógyítók rendelkezésére. Másrészt használnak bioszintetikus bőrpótlékokat, például szarvasmarha-kollagént. Mindkét eljárás a kilökődés veszélyével jár.

Az új eljárás során, amelyről a francia kutatók a Lancet brit orvosi hetilapban számolnak be, humán embriók úgynevezett multipotens őssejtjeit alkalmazták. Az őssejteket korai, néhány napos magzati kezdeményekből nyerték, amelyekből engedélyezték „sejtvonalak” előállítását. Ezek a hathatós őssejtek bármilyen testszövetet képesek „előállítani”.

A franciaországi őssejtterápiás intézet munkatársai Christine Baldeschivel az élen az őssejteket „tápláló” sejtekre helyezte. A következő 40 nap során a sejttandemek növekedését gyógyszerkeverék segítette, majd mesterséges, a bőr szerkezetét imitáló anyaghoz kapcsolták őket. Az így keletkezett  keratinocitaszerű sejtekkel öt laboratóriumi egeret „oltottak be”, amelyek 12 hét leforgása alatt egészséges bőrt fejlesztettek ki.

Marc Peschanski, aki részt vett a kísérletekben, azt emelte ki, hogy az eljárást alkalmassá kell tenni emberi alkalmazásra. „A klinikai vizsgálatokat 2011 végéig tervezzük befejezni, ám ez a dátum feltételes, mivel számos tényező késleltethet minket” – hangsúlyozta Marc Peschanski.

MTI

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...