hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Előtérben a képernyő előtt ülők

Nem tártak fel kirívó szabálytalanságokat az eddigi vizsgálatok során a felügyeletet végző szakemberek azokon a munkahelyeken, ahol a képernyő előtti munkavégzésre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték. Dr. Tomecz Éva, az ÁNTSZ főosztályvezetője lapunknak elmondta: a képernyő előtti munkavégzés egészségügyi és biztonsági követelményeiről szóló jogszabály 1999-es hatályba lépése, illetve 2002-es módosítása óta a tisztiorvosi szolgálat munkatársai folyamatosan ellenőrzik, eleget tesznek-e kötelezettségeiknek a munkáltatók, vagyis ellenőrzik-e a munkahelyen a látásromlást, a pszichés megterhelést és a fizikai állapotromlást előidéző tényezőket, s elküldik-e a dolgozókat kétévente látásvizsgálatra. A rendelkezés betartását az ÁNTSZ az idén kiemelten vizsgálja minden gazdasági ágazatban.

Tavaly húszezer pénzügyi, egészségügyi, illetve egyéb közszolgáltatást végző intézménynél és gazdálkodó egységnél ellenőrizték, biztosítják-e a dolgozóknak a monitor előtti munkavégzéshez szükséges szemüveget, megfelelően alakították-e ki ergonómiai szempontból a berendezéseket, ügyelnek-e a helyiségek helyes megvilágítására. Az ÁNTSZ tapasztalatai szerint a munkáltatók többsége egyre inkább eleget tesz kötelezettségeinek.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés