hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Elmaradás a fogyatékosok intézmény-rendszerének átalakításában

Bár az Országgyűlés 1998-ban törvényt fogadott el arról, hogy 2010-ig átalakítják a fogyatékosoknak tartós bentlakást nyújtó intézmények rendszerét és a nagy intézetek helyett kisebb lakóotthonokban kell az ellátást biztosítani, eddig nem sok minden történt ennek megvalósítása érdekében - közölte a Kézenfogva Alapítvány.

Az alapítvány közleménye szerint Magyarország a bentlakásos ellátások területén 30-40 éves lemaradásban van Nyugat-Európához képest. Amíg más országokban az értelmi fogyatékos emberek kis létszámú otthonokban, az épek között, hétköznapi környezetben élnek és intézetben legfeljebb csak a legsúlyosabb, folyamatos orvosi felügyeletet igénylő emberek laknak, addig Magyarországon a közel 25 ezer fogyatékos és pszichiátria beteg túlnyomó többsége nagy létszámú intézetekben él - írták.
A betegek töredéke él úgynevezett lakóotthonban, amely 8-12 ember számára biztosít emberibb körülményeket. Az úgynevezett középsúlyos vagy súlyos értelmi fogyatékos emberek legalább negyede valamilyen bentlakásos intézményben él, és koruk előre haladtával - amikor szüleik már nem tudnak róluk gondoskodni - ez az arány meredeken emelkedik és gyakorlatilag mindenkit érint az intézményi elhelyezés.
Az alapítvány felhívta a figyelmet arra, hogy a bentlakásos ellátások szabályozása rendkívül elavult és a szűkös források miatt megtörténhet, hogy egy-egy segítőre, gondozóra akár 10-15 teljes ellátást és állandó felügyeletet igénylő ember ellátása hárul. Az intézmények jelentős része legfeljebb a lakók legalapvetőbb fizikai szükségleteit tudja kielégíteni, fejlesztő és egyéb terápiás foglalkozásokra nagyon kevés humán és anyagi erőforrás marad - tették hozzá. A közleményben emlékeztetnek rá: az utóbbi években folyamatosan csökkent a bentlakásos ellátások "amúgy sem bőkezű" normatív támogatása, ez pedig komolyan veszélyezteti a kis létszámú lakóotthonokat működtető civil szolgáltatók fennmaradását.
A közlemény szerint az Országgyűlés 1998-ban törvényt fogadott el, hogy a fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket fokozatosan, de legkésőbb 2010-ig át kell alakítani úgy, hogy az önálló életvitelre személyi segítséggel képes fogyatékos személyeket lakóotthonban, a súlyos fogyatékos embereket pedig humanizált, modernizált intézményekben kell ellátni. "2008-at írunk és eddig nem sok minden történt a cél megvalósítása érdekében" - írták. Mint emlékeztettek rá: Magyarország emellett az elsők között csatlakozott 2007-ben az ENSZ Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményéhez és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő jegyzőkönyvhöz és ezzel kötelezettséget vállalt arra, hogy biztosítja és elősegítik az alapvető emberi jogok, és szabadság teljes megvalósulását a fogyatékos emberek számára, és meghozza az ehhez szükséges jogszabályokat.

Forrás: MTI

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés