hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Tudomány

Ellentmondó kutatások a mobiltelefonok rákkeltő hatásáról

Az eltérő kutatási módszerek és a szakemberek elfogult nézőpontjai miatt sokszor igencsak megkérdőjelezhető minőségű tanulmányok születtek a mobiltelefonok használatának rákkeltő hatásairól – állapították meg a kutatók.
A dél-koreai Nemzeti Rákkutató Központban dolgozó Szeung Kvon Mjung vezette kutatás során a szakemberek összesen 23 olyan korábbi tanulmányt vizsgáltak át, melyek a mobiltelefon-használat és a daganatos (elsősorban az agytumoros) megbetegedések között próbáltak összefüggéseket kimutatni. A mintegy 37 ezer ember bevonásával készült tanulmányok ugyanakkor mind a módszereiket, mind a szakemberek elfogultságát illetően nagyon eltérőek voltak.
 
Mjung és a kaliforniai Berkeley Egyetem, a Szöuli Nemzeti Egyetemi Kórház, valamint az Ewha Női Egyetem kutatói által végzett metaanalízis során kiderült, hogy a tanulmányok eredményeit nagyban befolyásolta az, hogy ki vezette a kutatást és, hogy mennyire voltak elfogultak a tudósok. „Sok tanulmányban hatalmas ellentmondásokat találtunk a mobiltelefon-használat és a rákos megbetegedések kialakulása közötti összefüggésekben, amelyek jelentősen lerontották az adott kutatási módszer minőségét” – írták a szakemberek a Journal of Clinical Oncology című szaklapban. A vizsgálat során nem mutattak ki egyértelmű kapcsolatot a készülékek használata és a rákos megbetegedések bármelyik fajtája között.
 
Mjung és csoportja szerint, az a nyolc tanulmány, amely a legjobb minőségű módszereket alkalmazta a résztvevők elfogultságának kiküszöbölésére, végül arra a megállapításra jutott, hogy kissé magasabb a daganat kialakulásának kockázata azok körében, akik használnak mobiltelefont, azokhoz képest, akik soha, vagy csak ritkán teszik ezt. Azok esetében pedig, akik több mint tíz éve használnak mobiltelefont, magasabb a jóindulatú tumorok kialakulásának kockázata.
 
Ezzel ellentétben a rosszabb minőségű módszerekkel dolgozó kutatások szerint, a mobiltelefont használok körében alacsonyabb a rákos daganatok kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik nem használnak ilyen készülékeket. Mjung és csapata szerint ezeket az eredményeket a véletlenszerű hibák és az elfogult nézőpontok befolyásolták, illetve az, hogy két felmérést iparban érdekelt csoportok készítettek.
 
A kutatócsoport összességében arra a megállapításra jutott, hogy a vizsgált tanulmányok nem voltak eléggé széles látókörűek a kérdés eldöntéséhez. Mjung szerint nagy létszámú kohorszvizsgálatokkal lehetne csak megbízható válaszokat kapni. Eddig csak egyetlen kohorszvizsgálatot végeztek, Dániában, és ez nem mutatott ki kapcsolatot a mobiltelefonozás és a rák kockázata között. Ennek a vizsgálatnak azonban az volt a gyengéje, hogy nem a tényleges mobiltelefon-használatot mérte, hanem csak az előfizetésekből következtetett a mobiltelefonozásra.

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink